SZÜNETEL!

SZÜNETEL!

Gondolom most mindenki kiakad, aki szereti a ezt a történetet, de... ez van.. megmondom az igazat, semmi kedvem ezzel a történettel foglalkozni egy ideig, de mindenki nyugodjon le, folytatni fogom^^

Az Utak Tengere 4.

Az Utak Tengere

4.

A Gyász és a Bosszú Útja

Hossz: 4/9

Szereplők: Seita Russell, Hayden Russell, Luciel Keyes 

Párosítás: HaySei

Műfaj: slash, dráma

Besorolás: +14

Figyelmeztetés: Trágár szavak.
Hozzáfűzés:  Ah... tudom... ""Sokáig"" nem volt rész, de se erőm, se kedvem nem volt, most pedig itt nyomom lázasan, de legalább itthon vagyok, nem basztat senki, nem okoz + fejfájást.. pedig így is mindjárt meghalok, mert láz+migrén nem jó játszma.. Ah.... Na de Jó olvasást cicáim ^^  (U.I : Addig örüljetek, ameddig ilyen kicsi kihagyásokkal jönnek a részek)
~Dia💙


- Haydie! Megvetted a rózsákat? - Sétálok be a nappaliba.
- A... sajnálom, Drágám, elfelejtettem. - Néz rám bűnbánóan.
- Russell! Holnap lesz négy éve annak, hogy mama eltávozott. Nyakon csűrlek, ha holnapra nem lesz két csokor rózsa. Ne feledd, fehér legyen, hogy utána fekete festékbe tegyük.
- Tudom, tudom.. - Kényelmesedik el újra.
- Akkor menj! - Figyelmeztetem halkan, fenyegetően.
- Itt sem vagyok. - Pattan fel. - Ma még ne sírj, Életem. Tudod, hogy nem szeretem.
- Tisztában vagyok vele... egyébként apa is jön, ne öld meg, oké? Elég volt neki a négy évvel ezelőtti ütésed. - Kuncogok fel, ahogy eszembe jut, hogy mekkorát leadott apunak.

~ ~ ~ Visszaemlékezés ~ ~ ~

A szobámba gubbasztok, besötétítettem. Senkit nem akarok látni, senkit! Egyszerűen csak... bassza meg magát a kurva élet, amiért olyanokat vesznek el tőlünk, akiket szeretünk. Miért kellet ennek megtörténnie? Miért pont most?
Mama.. szükségem van rád...
A könnyeim végigszántják az arcomat, a cseppek beleitatódnak a takarómba. Elvesztem. Totálisan elvesztem. Mit tehetnék most? Haydenre haragszom, de nagyon jól esne a támasza, de még csak nem is aludhat velem, mert megtiltottam neki.. akkor is szükségem van rá.
Csöngetésre kapom fel a fejem.. Hayden munkában és ezt az ismerősei is tudják... ki kereshet ilyenkor?
Sóhajtva kelek fel az ágyamból, szipogva, törölgetve a könnyeimet.
Lassan lépdelek a lépcsőn, hiszen nem sietek sehova, ha az illetőnek fontos, akkor várakozik.
Vánszorogván csak az ajtó elé érek, amit lomhán kinyitok, és ezzel pedig egy pillanatra eláll a lélegzetem.

- Szi-szia apa, hát te? - Pislogok meglepetten.
- Felhívtak, hogy mi történt, a temetésre jöttem.
- Ah... értem. - Tekintetem  földet pásztázza. - Gyere csak be. - Engedek neki utat.
- Hogy viseled? - Veszi le a cipőjét.
- Szarul. - Motyogom.
- Én se jobban. Szerettem anyát, oly rég beszéltem már vele.
- Hm. - Nem bírok mit mondani, sőt nem is akarok beszélgetni.
- Látom nem vagy beszédes kedvedben. - Karolja át a vállam, én pedig csak bólogatok. - Csináljak neked valamit? Kicsinek imádtad a főztöm. - Ismét bólogatok, kisebb mosollyal az arcomon.
Apuval átsétáltunk a konyhába, ő pedig kíváncsian kezdte kutatni, hogy milyen alapanyagok vannak, s végül a sütés mellet dönt, méghozzá saját recepttel. É csak az asztalra hajtom a fejem és nézem apa mozzanatait. Tán el is bambulok, mert arra eszmélek, hogy lerakja elém a meleg sütit.
Kicsit kótyagosan nyúlok az ételhez, számhoz emelve beleharapok, majd elnyamnyogok rajta.
- Finyom. - Mondom teli szájjal, kicsit sem vagyok undorító, de ez az utolsó, ami most érdekel.
- Csak annyit, amennyi jól esik. - Paskolja meg a fejem, majd érdeklődve fürkészi az arcom. - Nagyon hosszú a hajad.
- Nem fogom levágni. - Mormogom, ismét bekapva egy falatot.
- Én egy szóval sem mondtam, hogy vágd le. - Nevet fel halkan, amikor ajtó nyitodás zavar meg minket.
- Seita, itthon vagyok! - Kiálltja el magát, nekem pedig abban a pillanatban el megy az a kicsi étvágyam is.
- Mit keres itt ilyen korán? - Pusmogom magamnak, amire apától egy értetlen pillantást kapok. - A konyhában vagyok! - Válaszolok hangosabban.
Fel sem tudok eszmélni rendesen, amint belép a konyhába szemei hatalmasra kerekednek, s "gyönyörű" jobb horgossal üdvözli apámat.
- Te meg mit csinálsz? - Döbbenek meg, apuhoz szaladva, aki nem érti miért kapta az ütést... hát én se!
- Mit keres itt az apád?
- Meghalt az anyja! Szerinted? - Húzom magam mögé, mert nagyon úgy tűnik, hogy Hay képes lenne neki ugrani, és megverni.
- Nem érdekel, a házamban ne legyen ilyen ember. - Fintorodik el.
- Hayden.. ő az apám!
- Aki többször megerőszakolt! És nem halottnak kéne lennie?
- Lassú a felfogásod drágám, de ez egy hosszú történet és nincs kedvem veled beszélgetni. Hagyd békén aput, rendben? Legalább valakivel rendesen tudok gyászolni. - Hay csak haragosan felsóhajt, majd mint egy hisztis díva, kivonul a konyhából.
- Hát ezt megérdemeltem. Nagyot üt. - Simogatja az arcát.
- Szerintem is megérdemelted, csak én nem tudok nagyot ütni. - Mosolygok halványan.

~°~

Két teljes hetet vártunk, mire megkaptuk a temetés időpontját. Örülök, hogy apa ott lesz mellettem.. Haydennel pedig még nem tudok mit kezdeni.

Az emberek, kik ismerték nagyit, részvétet mondanak. Az eső zuhog, megsiratja az elhunytakat, s még is meleg van. Fuldokolni lehet a levegő miatt. Könnyek cseppenek a talajon, hal sírás, s gyász szavak. A szellő erősen fújja a leveleket, melyek messzire sodródnak, elhagyva a fát, ez állttal elszáradva, meghalva s értéktelenné válva.

'Kedves Nagyi... soha, de soha nem leszel olyan számomra, mint azok az értéktelen elégethető levelek, még mély álmodba merülve is tudom, hogy bármikor eljöhetek hozzád panaszkodni, s te mosolyogva hallgatsz meg engem. Hiányzol. Még valahol, mélyen hallom a kellem hangod, a kedves nevetésed, csipkelődésed. Hiányzol. Hiányzik az ölelésed, a biztatásod, a mosolyod, mely' több ezer ráncot varázsolt arcodra.
Mama.. Nagyon Szeretlek.' 

~ S  bár ezt mind magamban mondtam, még is érzem, hogy mindenki hallotta.
Könnyeim elerednek, míg végül hangosan fel nem sírok.
Gyász és harag. Haragszom Haydenre, még is az ő karjaiba borulok, szidva az életet, s, nézem, ahogyan elássák a koporsót - hiszen direkt megkértem őket, hogy előttem tegyék -.
Az ismerősök még egyszer részvétet nyilvánítanak, majd halkan, némán, tovább állnak. Apa én és Hayden maradtunk. Apát is átölelem néhány percre, majd lerakom a sírkőre a fekete rózsát.

Párat szipogva közlöm, hogy menni akarok, így búsan indulunk vissza kocsihoz. Apu elől ment, gondolom kettesben akar hagyni kicsit Hayel.

- Hallottam, hogy elvesztetted a mamádat. Szar neked. - Hallok meg egy hangot, amit egyáltalán nem akartam. Morogva fordulok hátra.
- Mit mondtam neked arról, hogy ne gyere a közelembe? - Vicsorgom.
- Én pedig tisztán és érthetően mondtam Haydennek, hogy jövök még. - Vigyorodik el. - Nem értem miért vagy úgy kiakadva. Hiszen megcsalt, engedd el. - Nevet fel hangosan. Egyre közelebb lépeget, ribancosan, de Hayden csak megszorítja kezem, jelezve, hogy igazán mehetnénk, de én nem hallgatok rá, csak kirántom kezem a szorításából és a ribanchoz sétálok. Megragadom a gallérját és ökölbe szorított kézzel vágom arcon, amitől megtántorodik, a vigyor lesül az arcáról. A földre lököm, gyomrára ülve püfölöm tovább. Hayden rángat le róla, és engedem is neki.
- HAGYD BÉKÉN HAYDENT. FELFOGTAD? - Ordítom el magam, majd feldúlva tovább sétálok, Hay pedig mögöttem.
- Sei...
- Te kussolj! - Adok neki egy hatalmas pofont. - Összetörtél, érted? Bíztam benned! És még rohadtul nem végeztem azzal a repedtsarkúval, se veled. - Mutogatok rá fenyegetően.

~ ~ ~ ° ~ ~ ~

- Vigyázz magadra, Kölyök.
- Te is apa... ügye még fogsz jönni?
- Minden évben eljövök, igen.
- De én arra gondoltam, gyakrabban jöhetnél.
- A, elég ha csak évente egyszer kapok ütést a pasidtól. - Nevet fel hangosan. - Most mennem kell, vagy lekésem a gépem. Viszlát, Kölyök. - Köszön el.
- Szia apa. - Integetek.

Sóhajtva zárom be az ajtót. Hmpf. Muszáj lesz beszélnek Haydennel, nem folytathatjuk ezt a kerülgetést, és látom, hogy próbálkozik, de nem tudok neki engedni. Tudom, hogy egyre feszültebb, ám én most ezzel mit csináljak?
Telefonomhoz nyúlok, megnézem mennyi az idő. Még korán van.
Hangosan fújva ki a levegőt kapom magamra a cipőt és Hayden cégéhez vezet az utam.
Ahogy belépek megcsap a kávé és a papír illat, a feszültség szinte tapintható, soha nem tudnék ilyen helyen dolgozni.
- Seita. - Érinti meg a vállam Hayden kávéhordozója, Adam.
- Ó, szia. - Mosolyodom el
- A fülembe jutott mi történt. Részvétem.
- Köszönöm. - Bólintok. 
- Haydenhez jöttél?
- Nem, éppenséggel hozzád. Emlékszel? Tartozom neked. - Pillantok rá csábosan, amire elakad a lélegzete. Igen, Adam biszex, és jobban szereti a lányokat, de a fiúkat sem veti meg.. főleg a magam fajtákat, és tudom, hogy tetszem neki, édes bosszú, tudom, hogy hamarosan ebédszünetet kapnak és olyankor az étkezőbe megy mindenki, még Hay is. - Ehetek veled, ha akarod. - Simítok végig a karján.
- Ügye ezt nem gondolod komolyan? Itt mindenki tudja, hogy tilos hozzád érni, mert a főnökkel jársz.
- Hh... csak kajálunk, mi ezzel a baj? - Pislogok ártatlanul, tincseimet ujjaim közé csavarva.
- Seita... - Néz fenyegetően.
- Jó, oké! Csak azt akarom, hogy kicsit flörtöl velem! - Libbentem hátra a hajam. - Bosszút állok rajta, amiért megcsalt. - Fújok cicásan. - Kell a segítséged.
- Aha... oké segítek, te így már kettővel jössz nekem. Két perc és szünet, addig menjünk, míg van hely, mert már ilyenkor ott szoktak henyélni. - Ismét csak bólintok és követem. - A főnöknek totál külön asztala van, mostanában szünetben is dolgozik, így nagyobb teret kapott.. sok a papír munkája a másik cég, pedig nem akar róla leszállni.
- Hmmm, igazából most pont nem érdekel a munkája, a legközelebbi asztalhoz üljünk! - Vigyorgom, miközben fejemben lejátszódik a történet... remélem beválik.
- És.. mit kéne csinálnom? - Érdeklődik.
- Hmm.. megfoghatnád a fenekem... fogdoss csak nyugodtan, nem harapok. - Kuncogok. - Sőt, meg is csókolhatsz. - Hisz az semmi lenne a szexhez képest..
- Na persze, hogy azután Hayden kirúgjon. - Forgatja a szemeit.
- Nem fog, mert tudni fogja, hogy megérdemli.
Elsétáltunk a büféig, ahol Adam egy hamburgert kér, én pedig csak almát, narancsot és mandarint. Egészségesen élek, bár még néha-néha napján rágyújtok a cigire.
Adammal beszélgetünk az életről, hogy mik történtek vele mostanában, s komolyan rá kell jönnöm, hogy neki mily' egyszerű élete van, én meg mindig megszívom, egy alkalmat sem hagyok ki.
- Jön. - Suttogja a fülembe, én pedig megjátszottan felkuncogok, mint ha valami huncutságot mondott volna.. már most túl jól játszom a szerepem. Feltűnően keresztbe rakom a lábam, miközben úgy teszem, mint ha visszasuttognék. Adam átkarolja a vállam, én megfogom az ujjait. Érzem, ahogy nyakamhoz hajol és belecsókol. A hideg rázza ki a testem és felhevülésből hirtelen ejtem le a narancsot, ami pont kapóra jön. Felállok a székből, egyik lábamat átvetem Adaman, így pont felette terpeszkedem, rámosolygok, majd lehajolok a gyümölcsért, így a fejünk csak pár centivel van messzebb egymástól. Aljasan vigyorgok, mert a szemem sarkából látom, hogy az áldozat figyel minket. Beülök Adam ölébe, ajkaira hajolva, s szinte az összes ember felszisszen. Komolyan, az összes érzés tapintható a levegőben, úgy érzem magam, mint egy szappanoperában vagy a drámában, bár ez a kemény valóság. Egyre mélyebben csókolom Adam ajkait, karjaimat nyaka köré kulcsolom. Egy idő tán elválok tőle, majd min aki jól végezte dolgát, felállok, felkapva a tálcát, melyen a gyümölcsök pihennek, elmormolok egy halk köszönömöt és leülök Hayden asztalához és mielőtt nagyon megszólalna, leintem.
- Ide figyelj, Mr Russell. - Beszélek formálisan. - Sokkal többed érdemelnél, mint amit most láttál. Előtted kéne megdugatnom magam és kvittek lennék, de én nem süllyedek odáig. Adamat nem rúgod ki, ha pedig csökkented a fizetését, halál komolyan szakítok veled, mert emiatt a csók miatt nem kéne, hogy behisztizz, és mert ezt az egészet baszottul megérdemelted. Hozzáteszem, nem végeztem a bosszúmmal, egy teljes évig foglak mustrálni, sőt, lehet sokkal tovább. - Bököm meg a mellkasát. - Szeretlek Hayden. - Mosolyodom el, beleharapva az almába, figyelve, ahogy némán elviseli a sorsát, majd még elmotyogja, hogy őt se a nők fogják a sírba vinni, hanem a "Seita".
Hát igen, ilyen az élet mellettem.. nehéz.

~ ~ ~ Visszaemlékezés vége ~ ~ ~

Gyász és bosszú. Egyáltalán kötődik ez a két szó egymáshoz? Attol függ, honnan nézzük a dolgokat. Én gyászoltam, és bosszút álltam, sírtam és jól szórakoztam. Mérges voltam, még is elégedett...
Az élet mit nem tud hozni, igaz?

Folyt.Köv.

Az Utak Tengere 3.

Az Utak Tengere

3.

A Problémák Útja

Hossz: 3/9

Szereplők: Seita Russell, Hayden Russell, Luciel Keyes 

Párosítás: HaySei

Műfaj: slash, dráma

Besorolás: +14

Figyelmeztetés: Trágár szavak.
Ajánlott Zene: Selena Gomez - The Heart Wants What It Wants
Hozzáfűzés: Na akkor itt lenne a mai rész, remélem tetszeni fog,  jó olvasást cicáim ^^ 
~Dia💙

Hayden POV

- Drágám! - Kiálltja el magát hisztisen Seita.
- Igen? - Kiálltok vissza.
- Most azonnal gyere ide.
- Aish.. mit tettem már megint? - Morgom magamnak, felállva az ágyból. - Igen? - Lépdelek ki a konyhába.
 - Reggel láttalak azzal a ribanccal. Kurvára elegem van már belőle. - Közeledik felém a konyhakéssel. - Valahogy világosítsd föl, hogy te az enyém vagy.. s leszarom mennyiszer mondtad már neki... mond tovább.. érthető voltam?
- Nyugi... először tedd le azt a kést, mielőtt megvágod magad, vagy engem. Másodszor, jól tudja, hogy már foglalt vagyok, de nem adja fel, ezt te is tudod. - Húzom el a számat. - De én csak téged szeretlek, Szöszim. - Mosolygom, magamhoz ölelve.
- Akkor is kinyírom. - Pusmogja, mellkasomba bújva, már nyugodtan szuszogva.
Imádom, hogy a karjaimban ilyen cuki cica, de ha valaki csak hozzám mer érni előjön a vadmacska, és bármikor bármit szétszaggat a karmaival. Ez négy évvel ezelőtt is majdnem megtörtént..

~ ~ ~ Visszaemlékezés ~ ~ ~

Összehúzott szemöldökkel olvasom a levelet, melyt a cégtől kaptam. - Ezek hülyének akarnak nézni?! - Csapok erősen az asztalra, amire mindenki összehúzza magát.
- U-uram! El-el kéne fogadnom a kérvényt.
- Meghibbantál? - Üvöltöm le a fejét. - Drogkereskedés?! KOMOLYAN?! Az én cégemet nem fogom bemocskolni ilyennel, lehetséges, hogy többe pénz folyna be, de megoldom. Ezért vagyok főnök, nem de?
- Igen, Uram. - Válaszolja mindenki.
- Akkor bízzatok ebben az istenverte cégben, a kurva életbe is! - Szorítom halántékomra kezem, hogy lenyugtassam magam. - Most pedig. Takarodjatok dolgozni, annak az öreg drogos fasznak pedig küldjétek el a választ, hogy nincs alku! - Vágom le az asztalra levelet.

Komolyan, elegem van ezekből a drogos cégekből. A vége az lesz, hogy feljelentem őket, és akkor több pénz kaszálnék, mint valaha.. de nem. Én nem vagyok árulkodós kisgyerek, és a pénzt magamtól akarom megszerezni. Utálom néha ezt a munkát, és inkább dolgoznék Seivel, hisz ez az egész csak a rossz embert hozza ki belőlem, és nagyok félek, hogy az én egyetlen Szöszimen csattan majd, amit nagyon nem akarok.

~ ~  Pár hét elteltével ~ ~

Idegesen dobolok a lábammal, tollamat csattogtatom, mint valami őrült. Csak nem akar rólam leszállni az a drogos állat. Azt írta, hogy én vagyok a legjobb, akivel szövetséget köthetne, de nekem ez az egész sántít. Tízszer küldtem vissza azt a baszott levelet, ám csak nem hagy békén.

- Uram! - Nyit be a kávéhozóm.
- Mi van? - Ráncolom össze a szemöldököm.
- Van az aulában egy fiú, és veled akar beszélni. 
- Küld csak fel. - Legyintek a kezemmel. Biztos, hogy nem Seita, mert őt már ismerik itt, és ő bármikor benyithat ide. Kíváncsi vagyok ki a fene akar velem beszélni.
Eldobom valahova a tollat, lábaim megállnak s várom hogy benyisson az a fiú. Semmi műmosoly nincs az arcomon, de még fintor sem. Fapofát vágok, munka közben nem igen tudok mást használni.
Kopogásra kapom fel a fejem.
- Gyere csak.
- Helló! - Nyit be.. nekem pedig elakad a lélegzetem. - Azért nézel így, mert emlékszel rám, vagy mert hihetetlenül gyönyörű vagyok? - Villant egy mosolyt, de én egyre csak sápadtabb leszek.
- Luciel.. - Suttogom.
- Tudod, utálom a nevem, mivel ez női név, de a te szádból.. Fantasztikusan hangzik. - Nevet fel lágy hangon. - De most beszélnünk kell, apám küldött ide.
- Az a drogos állat az apád?!
- Nem drogos! Csak ez a munkája, és szeretné még többre vinni, a te segítségeddel többre vinnétek.. mind a ketten jól járnátok!
- Persze, és ha a rendőrség rajta kap én is megszívom.
- Már tíz éve ezzel foglalkozik. - Csap egy lapot az asztalomra. - Írd alá!
- Nem. - Mondom keményen.
- Nem? - Szökik fel a szemöldöke.
- Pontosan. Jól hallottad. - Bólogatok.
- Oh..tényleg? - Maga mögé pillant, majd kulcsra zárja az ajtót. Lassal lépked felém, kecses léptekkel. Követem tekintetemmel egészen addig, ameddig bele nem ül az ölembe. - Tudod, nagyon hiányoztál nekem... miután kiraktál a házadból... teljesen összetört a szívem.
- Csak egy ribanc vagy, és egy napot voltál nálam.
- Miért vagy velem ilyen? - Simít végig a karjaimon. - Láttam, amit láttam. Odáig voltál értem!
- Csak a testedért.
- Az még jobb! - Vigyorodik el huncutul, miközben csipőjével körözni kezd.
- Szállj le rólam Luciel, van barátom, és szeretem őt.
- Hát itt lent nem úgy látszik. - Harapja be az alsó ajkait, kezeit ágyékomra helyezi és megszorítja a merevedésem. - Ahogy gondoltam.. felizgultál rám, pont ahogy régen. - Kuncog, egyre jobban szorítva engem.

Az agyam csak elpattan.. csak úgy, mint régen. Lucielt mindig is mindenkinél szebbnek, vonzóbbnak találtam, Seitával vagyok együtt, igen... de Lu.. egyszerűen tökéletes

~ ~ ° ~ ~

- Nem fogom aláírni! - Lököm belé magam erősebben.
- AH! Szerintem.. nagyon is aláfogod. Nincs menekvés Hay. - Nyögdécseli elégedetten. - Jesszusom, imádom, hogy ilyen nagy a méreted!
- Fogd be ribanc! Nem megyek bele apád játékába.
- Már benne vagy. - Kuncogja el magát, amire erőszakosabban mozgok benne. - UGH!

~ ~ ° ~ ~

- Menj innen, Luciel. Nem írom alá és kész!
- Ú, ugyan. Már rég benne vagy. - Suttogja ajkaimra. - Még jönni fogok, Édesem.

~ ~ ~ Visszaemlékezés Vége ~ ~ ~

Seita Pov

A mai napom nagyon, de nagyon nem kezdődött jól. Így is totál nyűgös voltam, és amikor Haydent megláttam azzal a ribanccal, aki négy ével ezelőtt bepróbálkozott az én drágámnál.. Csak a bizalom tartott vissza ma, hiszen két éve vagyunk házasok, és Hay le is pattintotta... de akkor is meg fogom ölni azt a kis mocsadékot, amiért ennyire elakarja tőlem venni a férjem.. megbánja azt, hogy világra jött!

~ ~ ~ Visszaemlékezés ~ ~ ~

Rossz előérzetem van, s fogalmam sincs miért.. talán ezért, mert Hayden mostanában ingerültebb és feszültebb mint általában, bár velem soha nem kiabált sértően, de jól tudom, hogy mire képes, főleg, ha a munkájáról van szó. Én is frusztrált vagyok, mert hamarosan munkát váltok, ami rohadtul fáj a szívemnek, mert árvákra vigyázok és igazán szeretem a kölyköket, de nem kapok jó fizetést és nem fizethet mindent Hayden.
- Elhagysz minket, anya? - Rángatja meg az egyik csöppség a pulcsim alját.
- Ó, drágám, dehogy! Megfoglak titeket látogatni. - Guggolok le eléjük.
- De nem leszel velünk már olyan sokat! - Buggyannak ki a könnye is, ahogy a többi gyermek is a sírás határán van. Úgy tekintenek rám, mint ha az anyjuk lennék - nem véletlenül hívnak annak-, ezek a csöppségek befogadtak a szívükbe. Magamhoz ölelem őket, de valami feltűnt.
- Hol van Alec? - Pillantok körbe, sehol nem látom, pedig ő az egyik kedvencem!
- Alec napok óta nem jön ki a szobából. Enni se hajlandó! - Szipog az egyik életem.
- Beszélek vele. - Kelek fel, megsimogatva gyermekeim buksiját. Kopogás nélkül nyitok be Alexanderhez. Aggódom érte, pont olyan törékeny, amilyen én voltam. Most is itt gubbaszt a sarokba, térdeire hajtva a fejét.
- Alec... - Simogatom meg a karját, de ellöki a kezem. - Kérlek, ne csináld ezt velem.
- Azt mondtad, soha nem hagysz el minket! - Beszél hangosan és érthetően.
- De nem hagylak..!
- Hazug! - Pattan fel. - Egyszer mindenki elhagy. - Potyognak a könnyei, majd elszalad.
- Alec! - Kiálltok utána.
- Menj innen! Soha többet nem akarunk látni! Menj el! - Ordibálja.. Istenem, Alexander totál megutált.. megutáltattam magam egy hat éves kisfiúval... Ügyes vagyok én is!

Idegesen robbanok ki az épületből, Hayden cége felé véve az irányt. Szükségem van arra, hogy megvigasztaljon, hiszen elküldött a kedvenc gyermekem, és ez nagyon fáj. 
A cég aulájában  sétálva rögtön mindenki köszön, már jól ismernek engem.
- Várj, Seita! - Kapja el a karom Hay kávéhordozója. - Haydennel most éppen egy fiú an.
- Igen? - Szöknek fel a szemöldökeim. - Hogy hívják azt a fiút?
- Luciel Keyes, miért?
- Luciel... - Ízlelgetem a nevet, majd belém hasít a valóság. - Az a ribanc! - Most azonnal oda kell mennem... - Kösz, hogy szóltál, jövök neked egyel. - Kacsintok, majd Hay irodája felé kezdek futni. Már nyitnám ki az ajtót.. de a kezem megáll.

" - AH! Szerintem nagyon is aláfogod írni. Nincs menekvés Hay."
- A francba.... - Támasztom homlokomat az ajtóra, miközben meleg könnyek folynak végig az arcomon, hallgatva Hayden és Luciel nyögéseit. Utálom azt a ribancot, tudom jól, hogy Haynek bejön, és mivel az a hímkurva nyomulós, nem lepődök meg... csak szíven szúrt.. nagyon. Azt hittem két év után nagyobb hűséget kaphatok.. tévedtem.
" - Még jönni fogok, Édesem - " Felkapom Luciel utolsó mondatára a fejem, és kijön az ajtón, én pedig rögtön a nyakánál szorítva a falhoz nyomom.
- Ne idefigyelj, te utolsó undorító sarkon álló prostituált. Ha még egyszer hozzá mersz érni az ÉN pasimhoz, egyesével fogom levágni azokat a cuki ujjaidat, mellyel ki tudja hány faszt fogtál, de biztos többet, mind kilincset, utána lenyomom a torkodon, amivel több ondót nyeltél mint vizet, végül pedig kitépem a torkod és feldugom a seggedbe, ami tágabb, mint egy széles és magas alagút. Felfogtad kincsem? - Húzom széles mosolyra az ajkaimat, végig simítva az arcán, amire elfintorodik. - Ne fintorogj! - Csapom arcon, jó erősen. - És most takarodj a picsába. - Lököm meg. Szemei villámokat szórnak, de végül puffogva elszalad.
- Sei... - Fogja meg a vállam Hay.
- Hagyj békén Russell! - Mondom gúnyosan. - Nem akarok veled beszélni, viszont vissza kell szerezned a bizalmam, mert baszottul szeretlek, és nem engedlek el csak úgy, de szíven ütöttél. Nyald ki a seggem, világos? - Pislogok cukin.
- Igen. - Sóhajtja, egyetértően bólogatva.
- Remek. - Paskolom meg a vállat, de meg zavar a telefonom csörgése, így felveszem azt. - Igen, tessék?
- Seita Salvatore?
- Igen. Segíthetek valamiben? - Érdeklődöm.
- A nagymamájáról lenne szó, Eva Salvatoréról.
- Történt valami? - Most már remegek is.. Remek.
- Sajnálattal közlöm, hogy a nagymamája nemrég mély álomba szenderült. Biztosítjuk, hogy békésen hagyta el az élők sorát. Részvétem. - A telefon kiesik a kezemből. Nem... ez nem történhet meg.. nem most, nem ma!
- Bassza meg! - Üvöltöm el magam, a padlóra térdelve, hangosan zokogva, levegőért kapkodva.
- Hé, hé, Sei! - Guggol le elém Hay, de csak megrázom a fejem és tovább üvöltözöm a NEM szót. - Seita. - Ölel magához, én pedig a karjaiba bújok.. most ebben a pillanatban semmi érzelem nincs bennem a fájdalmon kívül.

~ ~ ~ Visszaemlékezés vége ~ ~ ~

Na igen... nagyi halála hatalmas sokk volt számomra, nem tudtam elköszönni tőle.. de ez már egy másik történet... Nagyi halála egy hatalmas lapát volt az érzelmeimre.

Folyt.Köv

Az Utak Tengere 2.

Az Utak Tengere

2.

Az Elfogadás Útja

Hossz: 2/9

Szereplők:  Seita Russell, Hayden Russell

Párosítás: HaySei

Műfaj: slash, fluff

Besorolás: +14
Figyelmeztetés: Trágár szavak.

Ajánlott Zene:  Chris Brown- Don't Judge Me (Lyrics)
Hozzáfűzés  Akkor itt is lenne a második "út". Remélem észrevehető, hogy mindig vissza megyünk a múltba. Abba a múltba, amit ügye bár ti nem ismertek, de szerintem így hangulatosabb a történet. De ha nem tetszik jelezzétek :'D
Jó olvasást Cicáim
~Dia💙

Hayden POV

Magamhoz ölelem Seitát, hajával játszadozva. Őszintén a tarkójáig levágatnám, de tudom, hogy mennyire odavan a hajáért, így nem bántom, a végén még vérig sértem vele és szex megvonást kapok egy teljes évre. Na még csak az kéne!

- Drágám, ügye tudod, hogy ma megyünk a szüleimhez? - Puszilok a nyakába.
- Ah... sajnos! Az apád még mindig nem szeret engem, pedig egy éve rendszeresen járunk hozzájuk, és olyan aranyosan viselkedem vele, de továbbra is fapofával beszél hozzám.
- Életem, szeret ő téged, csak nem mutatja ki. - Nevetek halkan. - Csinálj nekem egy finom kávét, utána menjünk.
- Ah... rendben... muszáj lesz. - Sóhajtja lemondóan. - Fel fogom adni! - Sikítja frusztráltan, arra értve, hogy nem bírja apámat... Hát igen, a kapcsolatuk elég... fosul kezdődött.

~~~ Visszaemlékezés ~~~

Ma van a nagy nap, amire egyszerre vártam és nem is. A szüleimnek bemutatom Seitát, mint férjemet. Tudom, hogy sokáig húztam, de biztos akartam lenni, hogy Sei örökre mellettem marad, és már tuti, hogy az én szőkeségemmel akarom leélni az életemet.
Bár Seita nem igen ugrándozott az örömtől, mikor elmondtam neki, de még is csak a szüleimről van szó, akiknek joguk van tudni dolgokról.
Úgyhogy most itt ülünk a kocsiba az őseimhez tartva.. Sei ma nagyon hisztis és fogalmam sincs, hogy miért, s nagyon remélem, amikor odaérünk lecsillapodik.
A ház elé érve nagyot nyelek, remek... most már izgulok is!
- Sei. - Nyúlok a karjához, de elhúzza. - Ne csináld már! - Forgatom meg a szemem, ám nem szól semmit, csak kiszáll az autóból. Hangosan felsóhajtok, követve hisztis férjemet.
Becsöngetek az ajtón, mert már nincs kulcsom a házhoz. Csak pár percet várakoznunk, míg kinyílik a bejárat.
- Kisfiam! - Mosolyodik el anya, magához ölelve. - Több mint hat éve nem jöttél ide. Nagyon hiányoztál ám!... Ó, ki ez az elbűvölő lány? - Húzogatja szemöldökeit. Kösz anya, Sei így is durcás, rakj rá még egy raklappal.
- Anya... Ő fiú. - Képzeletemben homlokon csapom magam.
- A! Akkor sajnálom, csak megtévesztett a hosszú haja és a gyönyörű arca.
- Megszoktam. - Libbenti hátra a haját, kicsit sem ribancosan.
- Biztos hogy fiú?
- Igen! - Mordulok fel.
- Ellenőrizted is? - Vág kételkedő arcot.
- Anya! - Akad el a lélegzetem.
- Oké, befejeztem. Egyébként a nevem Elizabeth Russell. - Nyújtja kezét Se felé, aki elfogadja.
- Seita Salvatore - Bólint, de látom a szemében, hogy most nagyon megsértődött.
- Gyertek csak beljebb, éppen ebédhez készülünk. - Csak némán beléptünk az ajtón. A ház semmit sem változott, minden ugyanolyan kellemes, mikor elköltöztem innen. Barack színűek a falak amit világosbarna bútorok kompenzálnak, családi fotók szinte mindenhol... a padló is fából van. Kellemes illatok szállnak a levegőben, s bár most az ebéd illata, általában alma-fahéj szokott lenni Az étkezőbe sétálunk, ahol apa éppen megterít.
- Fiam! Jó ég, de megnőttél!.. Nézzenek oda..!
- Fiú vagyok. - Szakítja meg apámat a mérgelődő párom.
- Értem. - Na remek, most már ő is megsértődött! Még valaki?

~  ~  ~  °  ~  ~  ~

Kínosan ülünk az asztalnál, néha felpillantva egymásra.. nos.. ez gáz, de akkor is el kell mondanom, hiszen ezért jöttünk.
- Na és fiam, a lányokkal hogy állsz? - Töri meg a csendet, egy pillanatra lesokkolok, de utána felemelem a kezem, a gyűrűsujjamat mozgatva.
- Ami azt illeti.. - Kezdeném mondani, hogy nem lányról van szó, de apa boldogan felnevet.
- Hát ez remek! Miért nem szóltál nekünk? Az esküvődre igazán elhívhattál volna minket. - Dorgál meg.
- De apa, figyelj..
- Még ma be kell mutatnod a feleséged! - Ismét félbeszakít. - Vagy ő most otthon vigyáz az unokáimra? Ügye vannak? - Nagyon lelkes, közben észreveszem anyám tekintetét, ami Seita ujjaira irányul, egyenesen a gyűrűre. Kicsit meglepődik, majd rám pillantva elmosolyodik, végül apámra néz aggódva. Ebből baj lesz.
- Drágám, ülj le egy kicsit és enged, hogy a fiunk beszéljen. - Fogja meg a karját, lehúzva a székre.
- Apa. Először is meg kell értened, hogy nagyon szeretem őt, és semmiért nem hagynál el, tisztességes, tökéletes, pont nekem való. Nincs gyerekünk, mert nem tud szülni. - Itt látom, hogy elkezdene megint beszélni, de anya leinti. - Nem, nem arról van szó, hogy beteg. - Sóhajtom. - Bemutatom a férjem, Seitát. - Mondom ki komoly arccal, amire először csak hangosan felnevet, de mivel rajta kívül mindenki csendben van, ő is elnémul.
- De ő fiú. - Mutat rá a lényegre.
- Nem mondod! Rájöttem.
- Te nem lehetsz buzi. - Fintorodik el.
- Az meleg. - Szól halkan Sei.
- FOGD BE! BUZIVÁ TETTED A FIAMAT! - Üvölti le, amire kicsit összehúzza magát.
- Nem tűröm, hogy így beszélj vele, megértetted apa? Szeretem őt, boldog vagyok!
- Velem te ne beszélj így. Szépen beadod a válópert és ideköltözöl, találunk neked egy gyönyörű eszes lányt, aki szülni fog neked gyerekeket és irtó boldog leszel! - Mutogat rám dühösen.
- Ügye ezt nem gondolod komolyan? Felnőtt férfi vagyok, huszonnégy éves, és nem döntöd el, hogy mit kezdek az életemmel. - Vágok vissza, szemeimmel villámokat szórva. Már mind a ketten állunk, mérgesen fürkészve egymást. Mellém sétál és látom, hogy már készülne pofont adni, amit felszegezett fejjel várok, de nem számítok arra, hogy az én egyetlen szőkeségem elém áll, lábujjhegyen állva, s bár így is alacsonyabb nálam, apám őt csapja arcon. Meglepetten, felkiáltva húzom magamhoz Seit, hátrább lépdelve.
- Láttad, hogy elém áll, és magasabb vagyok nála, miért nem engem ütöttél meg, ha? - Kiabálom frusztráltan, magam felé fordítva a szöszi arcát, kinek most könnyek ülnek pilláin, tejfehér bőrén pedig hatalmas piros volt virít. Tehát egyáltalán nem fogta vissza magát ütéskor..
- Megérdemelte. - Prüsszköli, karbatett kézzel.
- Most legyen elég. Richard ülj le a seggedre! - Szólal fel anya, parancsolgatóan mutatva, aki teszi amit mond. - Hogy üthetted meg szegény fiút? Tudtommal semmit nem tett ellened, egy rossz szava sem volt! Igen, a fiúnk meleg... én már akkor sejtettem, amikor még csak kicsi volt, és nem akartam elfogadni, de az interneten olyanokat lehet olvasni, hogy a szüleik letagadják gyermekeiket, és elűzik otthonról, s ez egy szörnyű. Soha nem tagadnám ki a fiamat, csak azért mert más, persze, valahol, mélyen fáj, de ő ugyan úgy az-az édes álmokkal teli gyermekünk, és ha szereti ezt a fiút, akkor ezt neked is el kell fogadnod. - Szusszan egyet. - Most pedig kérj bocsánatot tőlük. - Mereszti szemeit, én pedig elérzékenyülök. Régebben azért költöztem el, mert tudtam, hogy soha nem lehetek olyan, amilyennek szeretnének, de hogy anya végig tudta és el is fogadta.. ez most megolvasztja a szívem.
- Bocsánat. - Hajtja le a fejét, halkan suttogva. Ez tök vicces, régebben, gyerekként én kértem így bocsánatot, ha rosszat csináltam.
- Szerintem nem hallották. - Csapja csípőre a kezeit. - Hangosabba, és nézz a szemükbe. - Apa halkan felsóhajt, majd ránk néz kisebb fintorral.
- Ne haragudjatok, nem akartam így kiakadni. - Mondja hangosabba, én pedig csak bólintok.
- Most elmegyünk anya. - Szögezem le, egyből az ajtó felé indulva.
- Ígérd meg, hogy még jönni fogtok! - Hallom meg anya kérlelő hangját, amire csak egy ígérem-el válaszolok.

Kilépve az ajtón, némán szállunk be a kocsiba, mind a ketten tudjuk, hogy nem lesz valami eredményes dolog, de nem számítottam arra, hogy megüti az én kis drágaságom.
Hazaérve nagyot sóhajtok.. Hogyan fogom elérni azt, hogy apám megszeresse Seitát? Most csak annyit tudok, hogy ez hosszú és nehéz út lesz.. sok fájdalommal, minimális boldogsággal.

Apró karok fonódnak derekam köré, és először elmosolyodom, de amit meghallom, hogy halkan sír, álla alá nyúlok, elérve, hogy a szemembe nézzen.
- Annyira sajnálom! Nem akarom, hogy a kapcsolatod apáddal miattam menjen tökre. Úgy sajnálom, hogy nem vagyok lány, hogy nem tudok neked szülni, és nincsenek nagy melleim! - Zokog hangosan.
- Jaj, te kis butus. - Puszilom homlokon. - Nekem nem kell lány, nagy mellek meg aztán végképp nem. - Halkan nevetek.
- De nem tudok neked..
- Sh.. - Vágok szavába. - Nem számít, és ne beszéljünk erről, rendben? Te így vagy tökéletes, és aki nem fogadja el, feldughatja magának a kezét.
- Annyira szeretlek Haydie! - Szipog nagyokat.
- Haydie? Új becenév? Én is szeretlek szöszi. - Borulok nyakába, beszippantva kellemes vanília illatát, melyt' annyira imádok. - De azért megpróbálhatnánk gyereket csinálni. - Kacsintok rá, hangosan felnevetve, mondatommal a szexre célozva.
- Undorító perverz állat vagy.. Szexéhes kanos dög. - Vigyorog, most már ő is.
- Persze, hiszen van egy gyönyörű férjem, és kényelmes ágyam, amibe belefoglak döngetni.
- Benne vagyok!

~  ~  ~  Visszaemlékezés vége  ~  ~  ~

- Akkor mehetünk drágám? - Puszilok nyakába.
- Hát muszáj lesz. - Forgatja meg szemeit.
- Nagyon nagy a lelkesedésed, Szívem.
- Tudom. Menjünk. - Csókolj ajkaimra, majd kisétál az ajtón.. mint egy igazi díva. Behalok.

Folyt.Köv :D

Az Utak Tengere 1.

Az Utak Tengere 

1.

A Boldogság Útja

Hossz: 1/9

Szereplők:  Seita Salvatore, Hayden Russell

Párosítás: HaySei

Műfaj: slash, fluff

Besorolás: +14
Figyelmeztetés: Trágár szavak.

Ajánlott Zene: Há... az most nincsen XD

Hozzáfűzés: Hát.. gondolkodtam, és mivel már másik blogja van eme történetnek aggodalom nélkül folytatom, viszont nem tudom hogyan fognak jönnek majd a részek.

~Dia💙

Hat év az sok... nagyon sok. Huszonnégy évesen az ember mit kezdene az életével? Sok mindent, hiszen fiatal és fitt vagyok. Felnőttem... már amennyire ez lehetséges, hiszen a gyermek énem még mélyen bujkál bennem. Mondhatnám azt, hogy minden tökéletes, de senki nem az, néha még azt is hiszik az emberek. Sajnos lányos kinézetem megmaradt és nem nőttem meg, talán egy két centit, de így is csak 170 centiméter magas vagyok. Egy aranyos kis pékségben dolgozom már négy éve, és nagyon szeretem ezt a munkát, hiszen mindenki olyan kedves, mikor nálunk vásárolnak. És aminek a legjobban örülök, hogy Hayden mellettem maradt és ha ez nem lenne elég, már két éve házasok vagyunk.. emlékszem arra, hogyan kérte meg a kezem az a szerelmes bunkó.

~~~ Visszaemlékezés ~~~

- Sei! - Öleli át a derekam Hay.
- Igen? - Fordulok meg, mosolyogva.
- Szeretnélek elvinni valahova holnap. Egy hétre mennénk, ráérsz? - Dörzsöli össze az orrainkat.
- Kérhetek szabadságot, szerintem a főnök nevetve küldene el, hogy végre kiveszek pár napot, hiszen soha nem kértem.
- Mert jó fiú vagy. - Nyom egy csókot az ajkaimra. - Akkor tedd magad szabaddá. - Kacsint, elengedve, rácsapva a fenekemre, amire kicsit lányosan felsikítok. 
- Tudom, hogy szadista vagy, de a seggemet hagyd békén! - Toporzékolok, természetesen megjátszva a hisztit. - Egy hétre csak a tied leszek. - Vigyorgom, rögtön elővéve a telefonomat, hogy felhívjam a főnököt, aki természetesen megengedi nekem azt az egy hetet.

Másnap elkezdünk pakolni, és Hay csak annyit mondott, hogy meleg cuccokat hozzak, mert hideg helyre megyünk, aminek nagyon örülök, hiszen imádom a hideget, és ő ezt nagyon jól tudja.
Mivel egyáltalán nem akarja, hogy lássam hova megyünk, szemkötőt kellet egész úton hordanom, míg végül azt nem mondta, hogy levehetem.
A lélegzetem elakad, amint meglátom hova hozott. Igazából.. fogalmam sincs hol vagyunk, de elmondhatom, hogy gyönyörű ez a hely! A bőröndjeinket két londiner vitte be a szállodába.. hány csillagos ez? Öt? Túlságosan modern ahhoz, hogy annál kevesebb legyen.
Némán ámuldozva nézem a kék falakat, és a nagy ablakokat, s mind ezt hó borítja. Nincs rá más szó, gyönyörű! Haydent követem, aki csak nevetni tud az elbűvölt fejemen.
Amint belépünk az épületbe, szinte elsírom magam.. végem van.
Most úgy nekiesnék Haynek.. ezzel oly boldoggá tett.
Az ötvene szobát kaptuk és a recepciós direkt elecsetelte, hogy azon a szinten csak az a szoba van, s a végén rám is kacsintott, szerintem azt hiszi lány vagyok. Addig jó! A kulcsot megkapva indultunk fel a szobánkba, ahol már csomagjaink vártak.

Szerintem az állam ennél jobban nem tud koppanni... és de még is! Ez.. eszméletlen. A könnyek már csillognak a szemeimben, így ugrok Hayden karjai közé, forrón megcsókolva.

- Hogy érdemeltem én ezt ki?
- Szeretlek, ennyi épp elég ahhoz, hogy bármit megkapj.
- Hol is dolgozol te, hogy ennyi pénzed van? - Kuncogok, pedig pontosan tudom, hogy két cég van a keze alatt, és nekem akarta adni az egyiket, de én nem értek a pénzügyekhez, tehát visszautasítottam.
- Bankot raboltam. - Simítja ki a tincseimet az arcomból. - Túl hosszú a hajad, nem vágod le?
- Vágja a halál! - Fújok cicásan, magamhoz szorítva fürtjeimet, ami egészen a fenekemig ér.
- Oké, nyugi! - Emeli fel védekezően a kezeit. - Szeretem én, hiszen különleges vagy vele, csak néha zavar, hogy minden pasi utánad fordul.. még azok is, akik mellett ott sétál a barátnőjük! Túl szép vagy.. - Puffog gyerekesen, amin felnevetek.
- Én kis féltékeny harapós dinóm! Tudod jól, hogy akárhányan is fordulnak utánam, én csak bemutatok nekik, azt tátogva, hogy a világ legjobb pasijával járok, és nem fogom őt elhagyni soha, semmiért. Ne aggód túl magad, haver. - Ütök játékosan a vállába, ő pedig a "haver" szón jót nevet.

Azt hiszem nem kell részletezni mi történt, miután kipakoltunk a csomagjainkat.. Khm.
Másnap reggel fáradtan, de elégedetten kelletem fel, laposan pislogva.
Haydennel megreggeliztünk az ebédlőben.. és valami isteni finom volt, azután valahogy ismét az ágyban kötöttünk ki és egész délutánig űztük az ipart, utána pedig egy lapot nyomott a kezembe.
Most izgatottan bújom a sorokat, hiszen rajta van a heti programunk, és a szemtelen szexéhes minden napra írt valami hihetetlen perverz dolgot, bele is pirultam, miközben olvastam, de a legutolsó tett kíváncsivá, hiszen csak annyi van ráírva, hogy "Meglepetés". Estig kérdezgettem, hogy mit tervez az utolsó napra, de olyan jól tartja a száját!

~~~°~~~

Végre itt az utolsó nap, melyt kicsit sajnálok, hiszen azt jelenti, hogy holnap reggel haza kell utaznunk, de legalább megtudhatom mi az a meglepetés!
Így reggel szinte kipattanok az ágyból, de Hayden nem találom magam mellet.
Lepillantok a komódra, amin egy üzenet van.

"Reggelt, Édesem! Gondolom megijedtél, hogy eltűntem, de ne aggódj, ez lesz életed legszebb napja, ezt garantálom. Csak kövesd az utasításaimat, oksa?

1. Menj le az ebédlőbe, reggelizz meg, ott várni fog a második feladat.
Szeretlek, Cica~💙"

Szemöldök ráncolva olvasom el újra. A legjobb nap?! Hiszen nincs itt velem? Kicsit most megsértődtem.
Sóhajtva teszem inkább azt, amit a cetlibe leírt, így utam egyből az ebédlő, ahol már előre meg volt nekem terítve.. nem akarok egyedül enni. Már épp potyogni kezdenének a könnyeim, mikor két kar kulcsolódik a derekamra, suttog, csak suttog végül elenged, és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment. Nagy levegőt veszek és elmosolyodom..  'rendben Hayden, nem leszek szomorú' - pörgetem magamban vissza, amit susogott... " Nyugi Sei, ne sírj, ne légy szomorú, tudom, hogy most fáj, de a nap végén kielégítelek " Aish, Hay.. a pokolba üldözöl.
Leülve az asztalhoz eszem meg az ételt, végül a szerencsesütihez nyúlok, amiben van a várva várt cetli.

" 2. Ah cicám, korán van még igaz? De nem baj, Baba, frissítsd fel magad a fitnesz teremben. Fenékre gyúrj, Babám! A harmadik cetlit egy ember fogja átadni. Ne feledd, figyelem minden lépésed ha valamit kihagysz, nem kapod meg a meglepetést :P "

Nekem most komolyan fitneszbe kell mennem? Esküszöm direkt csinálja ezt velem, csak húzza az időt.

~~~°~~~

Mire eljött az este elfáradtam. Ötven.. ismétlem ÖTVEN feladatot kellet teljesítenem. Ha meglátom Hayt, az első dolgom lesz pofán baszni egy jobb horgossal.
Az ötvenedik feladatom annyi volt, hogy öltözzek fel jó melegen, és várjam meg a szálloda előtt.
Így most itt álllok, várva, hogy megjelenjen a szerelmem.. és hála az égnek nem várat sokat. Ütés helyett inkább szorosan magamhoz ölelem, és megcsókolom. Hiányzott.. pedig ez csak egy nap volt.

- És most csukd be a gyönyörű szemed és ne less, mert elfenekellek! - Kuncog egészen jó kedvűen... és ki vagyon én ,hogy ne tegyem ezt meg neki...ma amúgy is csak az ő kéréseire pattogtam. Deja vu.. Hiszen így jöttünk ide, eltakarta a szemeim.
Csak kézenfogva vezet vezet engem, érzem talpam alatt a havat és hallom ropogó hangját. Egyszer csak megállunk, de tartóztatom magam, és csak akkor nyitom ki a szemem, mikor azt mondja, hogy most már nézhetek. Azt hittem.. már nem tudok jobban meglepődni, de óriásit tévedtem. Ennél szebbet még életemben nem láttam. Igaz sötét van, de a kisebb lámpák körül vették a tavat. De maga a tó.. nem átlagosan van befagyva. Ilyet csak képen láttam, de nem hittem, hogy tényleg van ilyen.. a jég szó szerint átlátszó, mint ha ott se lenne, és minden látszik ami alatta van.. Jesszusom, el fogok ájulni.
- Tudod, soha a büdös életben nem próbáltam ki a jégkorcsolyát, úgyghogy ne merj kinevetni. - Túr a hajába, elővéve a korikat. - Te pedig tudtommal imádod.
- Igen.. szeretek. - Kuncogok, leülve a hóba, levéve a cipőmet, hogy felvegyem magamra ezt a csodát. Ezen a jegen tisztelet lesz korcsolyázni, bár picit sajnálom, hiszen biztos csúnya csíkokat fogunk hagyni.
Megvárom míg Hay is magára kapja, majd együtt lépünk a tökéletes jégre. Csak lassan kezdünk el csúszkálni, félek, hogy eltanyol itt nekem, és eltöri a lábát vagy a kezét.. még csak az kéne! Észre se veszem, de hatalmas beleéléssel, kecsesen mozgok a jegen fordulatokat téve. Imádom ezt az érzést, a jegen igazán szabad lehetek!
Hayden próbál magabiztos maradni, nem tünni bénának, így lassítok és mellé csúszok. Játékosan meglököm egy picit, amire majdnem seggre esik, de még időben visszaállítja egyensúját. Halkan felnevetek, mert mikor csúszkál ide-oda csak elesik. Muszáj vagyok hangosan kiröhögni, csapkodva a combjaimat. Egyik lábával próbál felállni, de nem megy neki, így elémegyek. Lassan pillant rám, majd tekintetét a felé nyúló kezemre kapja. Lassan megfogja és forró csókot lehel rá.
- Nagyon sokat gondolkodtam rajta, Sei. Nagyon sokat. Végig szaladtam azokon, amik eddig történtek velünk, s rá kellet jönnöm, hogy életem egyik legjobb választása vagy. Szeretem amikor beszélsz, nevetsz, még a kis veszekedéseinket, amik után cicásan hozzámbújva kérsz bocsánatot, és imádom, hogy mekkora egy vadmacska vagy az ágyban. - Elneveti magát, én pedig értetlenül nézek rá.. ezeket eddig is tudtam. - Mikor eszembe jutott ez az őrült ötlet, nem voltam biztos a dologban. De most itt térdelve előtted, megkérdezem.. Hozzám jössz? - Csillogtatja meg mogyoróbarna szemeit. A könnyek áradatként folynak le az arcomon. Jól hallotam, igaz? Alig látok ki a rózsaszín köd miatt, ami a szemem előtt honol, més is elcsípem azt a kis képkockát, amikor megcsillan a gyűrű a vörös dobozban.
Nem bírok megszólalni, csak hevesen tátogok, mint egy partra vetett hal, s bólogatok, mint egy galamb. Karjai közé vetem magam, hangosan felsírva az örmtől.
- Mindenféleképpen. - Jön végre szó a számra. - Szeretlek, te Dinó! - Tapadok ajkaira, szenvedélyesen csókolva.
- Én is szeretlek, Cica. - Mosolyodik el lágyan, megfogva a kezem, amire ráhúzza a gyűrűt. - Vigyázz rá, gyémántgyűrű. Drága volt. - Simogatja az arcomat, letörölve a könnyeimet.
- Úgy vigyázok rá, mint a szemem fényére. - Nevetek, szorosabban bújva hozzá.

~~~ Visszaemlékezés Vége ~~~

Igen.. az volt életem legszebb napja... egészen máig. Bár az esküvőn még jobban zookogtam, de olyannyira meghatott az egész. Nem voltak sokan, de nem is vágytam hatalmas esküvőre, s tényleg csak a legjobb barátaink jöttek el. Így jobb kezemen hordom a karikagyűrűt, a másikon pedig a gyémántot.
Minden este és reggel összekocintjuk a gyűrűket, egyfajta megszokás,  egy jel, mely tutadja velünk, hogy hűségesek vagyunk egymáshoz.
Ezt az utaz helyesen megválasztottam, a boldogság útja, mely egész életre szól.

Folyt.Köv