Az Utak Tengere 2.

Az Utak Tengere

2.

Az Elfogadás Útja

Hossz: 2/9

Szereplők:  Seita Russell, Hayden Russell

Párosítás: HaySei

Műfaj: slash, fluff

Besorolás: +14
Figyelmeztetés: Trágár szavak.

Ajánlott Zene:  Chris Brown- Don't Judge Me (Lyrics)
Hozzáfűzés  Akkor itt is lenne a második "út". Remélem észrevehető, hogy mindig vissza megyünk a múltba. Abba a múltba, amit ügye bár ti nem ismertek, de szerintem így hangulatosabb a történet. De ha nem tetszik jelezzétek :'D
Jó olvasást Cicáim
~Dia💙

Hayden POV

Magamhoz ölelem Seitát, hajával játszadozva. Őszintén a tarkójáig levágatnám, de tudom, hogy mennyire odavan a hajáért, így nem bántom, a végén még vérig sértem vele és szex megvonást kapok egy teljes évre. Na még csak az kéne!

- Drágám, ügye tudod, hogy ma megyünk a szüleimhez? - Puszilok a nyakába.
- Ah... sajnos! Az apád még mindig nem szeret engem, pedig egy éve rendszeresen járunk hozzájuk, és olyan aranyosan viselkedem vele, de továbbra is fapofával beszél hozzám.
- Életem, szeret ő téged, csak nem mutatja ki. - Nevetek halkan. - Csinálj nekem egy finom kávét, utána menjünk.
- Ah... rendben... muszáj lesz. - Sóhajtja lemondóan. - Fel fogom adni! - Sikítja frusztráltan, arra értve, hogy nem bírja apámat... Hát igen, a kapcsolatuk elég... fosul kezdődött.

~~~ Visszaemlékezés ~~~

Ma van a nagy nap, amire egyszerre vártam és nem is. A szüleimnek bemutatom Seitát, mint férjemet. Tudom, hogy sokáig húztam, de biztos akartam lenni, hogy Sei örökre mellettem marad, és már tuti, hogy az én szőkeségemmel akarom leélni az életemet.
Bár Seita nem igen ugrándozott az örömtől, mikor elmondtam neki, de még is csak a szüleimről van szó, akiknek joguk van tudni dolgokról.
Úgyhogy most itt ülünk a kocsiba az őseimhez tartva.. Sei ma nagyon hisztis és fogalmam sincs, hogy miért, s nagyon remélem, amikor odaérünk lecsillapodik.
A ház elé érve nagyot nyelek, remek... most már izgulok is!
- Sei. - Nyúlok a karjához, de elhúzza. - Ne csináld már! - Forgatom meg a szemem, ám nem szól semmit, csak kiszáll az autóból. Hangosan felsóhajtok, követve hisztis férjemet.
Becsöngetek az ajtón, mert már nincs kulcsom a házhoz. Csak pár percet várakoznunk, míg kinyílik a bejárat.
- Kisfiam! - Mosolyodik el anya, magához ölelve. - Több mint hat éve nem jöttél ide. Nagyon hiányoztál ám!... Ó, ki ez az elbűvölő lány? - Húzogatja szemöldökeit. Kösz anya, Sei így is durcás, rakj rá még egy raklappal.
- Anya... Ő fiú. - Képzeletemben homlokon csapom magam.
- A! Akkor sajnálom, csak megtévesztett a hosszú haja és a gyönyörű arca.
- Megszoktam. - Libbenti hátra a haját, kicsit sem ribancosan.
- Biztos hogy fiú?
- Igen! - Mordulok fel.
- Ellenőrizted is? - Vág kételkedő arcot.
- Anya! - Akad el a lélegzetem.
- Oké, befejeztem. Egyébként a nevem Elizabeth Russell. - Nyújtja kezét Se felé, aki elfogadja.
- Seita Salvatore - Bólint, de látom a szemében, hogy most nagyon megsértődött.
- Gyertek csak beljebb, éppen ebédhez készülünk. - Csak némán beléptünk az ajtón. A ház semmit sem változott, minden ugyanolyan kellemes, mikor elköltöztem innen. Barack színűek a falak amit világosbarna bútorok kompenzálnak, családi fotók szinte mindenhol... a padló is fából van. Kellemes illatok szállnak a levegőben, s bár most az ebéd illata, általában alma-fahéj szokott lenni Az étkezőbe sétálunk, ahol apa éppen megterít.
- Fiam! Jó ég, de megnőttél!.. Nézzenek oda..!
- Fiú vagyok. - Szakítja meg apámat a mérgelődő párom.
- Értem. - Na remek, most már ő is megsértődött! Még valaki?

~  ~  ~  °  ~  ~  ~

Kínosan ülünk az asztalnál, néha felpillantva egymásra.. nos.. ez gáz, de akkor is el kell mondanom, hiszen ezért jöttünk.
- Na és fiam, a lányokkal hogy állsz? - Töri meg a csendet, egy pillanatra lesokkolok, de utána felemelem a kezem, a gyűrűsujjamat mozgatva.
- Ami azt illeti.. - Kezdeném mondani, hogy nem lányról van szó, de apa boldogan felnevet.
- Hát ez remek! Miért nem szóltál nekünk? Az esküvődre igazán elhívhattál volna minket. - Dorgál meg.
- De apa, figyelj..
- Még ma be kell mutatnod a feleséged! - Ismét félbeszakít. - Vagy ő most otthon vigyáz az unokáimra? Ügye vannak? - Nagyon lelkes, közben észreveszem anyám tekintetét, ami Seita ujjaira irányul, egyenesen a gyűrűre. Kicsit meglepődik, majd rám pillantva elmosolyodik, végül apámra néz aggódva. Ebből baj lesz.
- Drágám, ülj le egy kicsit és enged, hogy a fiunk beszéljen. - Fogja meg a karját, lehúzva a székre.
- Apa. Először is meg kell értened, hogy nagyon szeretem őt, és semmiért nem hagynál el, tisztességes, tökéletes, pont nekem való. Nincs gyerekünk, mert nem tud szülni. - Itt látom, hogy elkezdene megint beszélni, de anya leinti. - Nem, nem arról van szó, hogy beteg. - Sóhajtom. - Bemutatom a férjem, Seitát. - Mondom ki komoly arccal, amire először csak hangosan felnevet, de mivel rajta kívül mindenki csendben van, ő is elnémul.
- De ő fiú. - Mutat rá a lényegre.
- Nem mondod! Rájöttem.
- Te nem lehetsz buzi. - Fintorodik el.
- Az meleg. - Szól halkan Sei.
- FOGD BE! BUZIVÁ TETTED A FIAMAT! - Üvölti le, amire kicsit összehúzza magát.
- Nem tűröm, hogy így beszélj vele, megértetted apa? Szeretem őt, boldog vagyok!
- Velem te ne beszélj így. Szépen beadod a válópert és ideköltözöl, találunk neked egy gyönyörű eszes lányt, aki szülni fog neked gyerekeket és irtó boldog leszel! - Mutogat rám dühösen.
- Ügye ezt nem gondolod komolyan? Felnőtt férfi vagyok, huszonnégy éves, és nem döntöd el, hogy mit kezdek az életemmel. - Vágok vissza, szemeimmel villámokat szórva. Már mind a ketten állunk, mérgesen fürkészve egymást. Mellém sétál és látom, hogy már készülne pofont adni, amit felszegezett fejjel várok, de nem számítok arra, hogy az én egyetlen szőkeségem elém áll, lábujjhegyen állva, s bár így is alacsonyabb nálam, apám őt csapja arcon. Meglepetten, felkiáltva húzom magamhoz Seit, hátrább lépdelve.
- Láttad, hogy elém áll, és magasabb vagyok nála, miért nem engem ütöttél meg, ha? - Kiabálom frusztráltan, magam felé fordítva a szöszi arcát, kinek most könnyek ülnek pilláin, tejfehér bőrén pedig hatalmas piros volt virít. Tehát egyáltalán nem fogta vissza magát ütéskor..
- Megérdemelte. - Prüsszköli, karbatett kézzel.
- Most legyen elég. Richard ülj le a seggedre! - Szólal fel anya, parancsolgatóan mutatva, aki teszi amit mond. - Hogy üthetted meg szegény fiút? Tudtommal semmit nem tett ellened, egy rossz szava sem volt! Igen, a fiúnk meleg... én már akkor sejtettem, amikor még csak kicsi volt, és nem akartam elfogadni, de az interneten olyanokat lehet olvasni, hogy a szüleik letagadják gyermekeiket, és elűzik otthonról, s ez egy szörnyű. Soha nem tagadnám ki a fiamat, csak azért mert más, persze, valahol, mélyen fáj, de ő ugyan úgy az-az édes álmokkal teli gyermekünk, és ha szereti ezt a fiút, akkor ezt neked is el kell fogadnod. - Szusszan egyet. - Most pedig kérj bocsánatot tőlük. - Mereszti szemeit, én pedig elérzékenyülök. Régebben azért költöztem el, mert tudtam, hogy soha nem lehetek olyan, amilyennek szeretnének, de hogy anya végig tudta és el is fogadta.. ez most megolvasztja a szívem.
- Bocsánat. - Hajtja le a fejét, halkan suttogva. Ez tök vicces, régebben, gyerekként én kértem így bocsánatot, ha rosszat csináltam.
- Szerintem nem hallották. - Csapja csípőre a kezeit. - Hangosabba, és nézz a szemükbe. - Apa halkan felsóhajt, majd ránk néz kisebb fintorral.
- Ne haragudjatok, nem akartam így kiakadni. - Mondja hangosabba, én pedig csak bólintok.
- Most elmegyünk anya. - Szögezem le, egyből az ajtó felé indulva.
- Ígérd meg, hogy még jönni fogtok! - Hallom meg anya kérlelő hangját, amire csak egy ígérem-el válaszolok.

Kilépve az ajtón, némán szállunk be a kocsiba, mind a ketten tudjuk, hogy nem lesz valami eredményes dolog, de nem számítottam arra, hogy megüti az én kis drágaságom.
Hazaérve nagyot sóhajtok.. Hogyan fogom elérni azt, hogy apám megszeresse Seitát? Most csak annyit tudok, hogy ez hosszú és nehéz út lesz.. sok fájdalommal, minimális boldogsággal.

Apró karok fonódnak derekam köré, és először elmosolyodom, de amit meghallom, hogy halkan sír, álla alá nyúlok, elérve, hogy a szemembe nézzen.
- Annyira sajnálom! Nem akarom, hogy a kapcsolatod apáddal miattam menjen tökre. Úgy sajnálom, hogy nem vagyok lány, hogy nem tudok neked szülni, és nincsenek nagy melleim! - Zokog hangosan.
- Jaj, te kis butus. - Puszilom homlokon. - Nekem nem kell lány, nagy mellek meg aztán végképp nem. - Halkan nevetek.
- De nem tudok neked..
- Sh.. - Vágok szavába. - Nem számít, és ne beszéljünk erről, rendben? Te így vagy tökéletes, és aki nem fogadja el, feldughatja magának a kezét.
- Annyira szeretlek Haydie! - Szipog nagyokat.
- Haydie? Új becenév? Én is szeretlek szöszi. - Borulok nyakába, beszippantva kellemes vanília illatát, melyt' annyira imádok. - De azért megpróbálhatnánk gyereket csinálni. - Kacsintok rá, hangosan felnevetve, mondatommal a szexre célozva.
- Undorító perverz állat vagy.. Szexéhes kanos dög. - Vigyorog, most már ő is.
- Persze, hiszen van egy gyönyörű férjem, és kényelmes ágyam, amibe belefoglak döngetni.
- Benne vagyok!

~  ~  ~  Visszaemlékezés vége  ~  ~  ~

- Akkor mehetünk drágám? - Puszilok nyakába.
- Hát muszáj lesz. - Forgatja meg szemeit.
- Nagyon nagy a lelkesedésed, Szívem.
- Tudom. Menjünk. - Csókolj ajkaimra, majd kisétál az ajtón.. mint egy igazi díva. Behalok.

Folyt.Köv :D