Az Utak Tengere 4.

Az Utak Tengere

4.

A Gyász és a Bosszú Útja

Hossz: 4/9

Szereplők: Seita Russell, Hayden Russell, Luciel Keyes 

Párosítás: HaySei

Műfaj: slash, dráma

Besorolás: +14

Figyelmeztetés: Trágár szavak.
Hozzáfűzés:  Ah... tudom... ""Sokáig"" nem volt rész, de se erőm, se kedvem nem volt, most pedig itt nyomom lázasan, de legalább itthon vagyok, nem basztat senki, nem okoz + fejfájást.. pedig így is mindjárt meghalok, mert láz+migrén nem jó játszma.. Ah.... Na de Jó olvasást cicáim ^^  (U.I : Addig örüljetek, ameddig ilyen kicsi kihagyásokkal jönnek a részek)
~Dia💙


- Haydie! Megvetted a rózsákat? - Sétálok be a nappaliba.
- A... sajnálom, Drágám, elfelejtettem. - Néz rám bűnbánóan.
- Russell! Holnap lesz négy éve annak, hogy mama eltávozott. Nyakon csűrlek, ha holnapra nem lesz két csokor rózsa. Ne feledd, fehér legyen, hogy utána fekete festékbe tegyük.
- Tudom, tudom.. - Kényelmesedik el újra.
- Akkor menj! - Figyelmeztetem halkan, fenyegetően.
- Itt sem vagyok. - Pattan fel. - Ma még ne sírj, Életem. Tudod, hogy nem szeretem.
- Tisztában vagyok vele... egyébként apa is jön, ne öld meg, oké? Elég volt neki a négy évvel ezelőtti ütésed. - Kuncogok fel, ahogy eszembe jut, hogy mekkorát leadott apunak.

~ ~ ~ Visszaemlékezés ~ ~ ~

A szobámba gubbasztok, besötétítettem. Senkit nem akarok látni, senkit! Egyszerűen csak... bassza meg magát a kurva élet, amiért olyanokat vesznek el tőlünk, akiket szeretünk. Miért kellet ennek megtörténnie? Miért pont most?
Mama.. szükségem van rád...
A könnyeim végigszántják az arcomat, a cseppek beleitatódnak a takarómba. Elvesztem. Totálisan elvesztem. Mit tehetnék most? Haydenre haragszom, de nagyon jól esne a támasza, de még csak nem is aludhat velem, mert megtiltottam neki.. akkor is szükségem van rá.
Csöngetésre kapom fel a fejem.. Hayden munkában és ezt az ismerősei is tudják... ki kereshet ilyenkor?
Sóhajtva kelek fel az ágyamból, szipogva, törölgetve a könnyeimet.
Lassan lépdelek a lépcsőn, hiszen nem sietek sehova, ha az illetőnek fontos, akkor várakozik.
Vánszorogván csak az ajtó elé érek, amit lomhán kinyitok, és ezzel pedig egy pillanatra eláll a lélegzetem.

- Szi-szia apa, hát te? - Pislogok meglepetten.
- Felhívtak, hogy mi történt, a temetésre jöttem.
- Ah... értem. - Tekintetem  földet pásztázza. - Gyere csak be. - Engedek neki utat.
- Hogy viseled? - Veszi le a cipőjét.
- Szarul. - Motyogom.
- Én se jobban. Szerettem anyát, oly rég beszéltem már vele.
- Hm. - Nem bírok mit mondani, sőt nem is akarok beszélgetni.
- Látom nem vagy beszédes kedvedben. - Karolja át a vállam, én pedig csak bólogatok. - Csináljak neked valamit? Kicsinek imádtad a főztöm. - Ismét bólogatok, kisebb mosollyal az arcomon.
Apuval átsétáltunk a konyhába, ő pedig kíváncsian kezdte kutatni, hogy milyen alapanyagok vannak, s végül a sütés mellet dönt, méghozzá saját recepttel. É csak az asztalra hajtom a fejem és nézem apa mozzanatait. Tán el is bambulok, mert arra eszmélek, hogy lerakja elém a meleg sütit.
Kicsit kótyagosan nyúlok az ételhez, számhoz emelve beleharapok, majd elnyamnyogok rajta.
- Finyom. - Mondom teli szájjal, kicsit sem vagyok undorító, de ez az utolsó, ami most érdekel.
- Csak annyit, amennyi jól esik. - Paskolja meg a fejem, majd érdeklődve fürkészi az arcom. - Nagyon hosszú a hajad.
- Nem fogom levágni. - Mormogom, ismét bekapva egy falatot.
- Én egy szóval sem mondtam, hogy vágd le. - Nevet fel halkan, amikor ajtó nyitodás zavar meg minket.
- Seita, itthon vagyok! - Kiálltja el magát, nekem pedig abban a pillanatban el megy az a kicsi étvágyam is.
- Mit keres itt ilyen korán? - Pusmogom magamnak, amire apától egy értetlen pillantást kapok. - A konyhában vagyok! - Válaszolok hangosabban.
Fel sem tudok eszmélni rendesen, amint belép a konyhába szemei hatalmasra kerekednek, s "gyönyörű" jobb horgossal üdvözli apámat.
- Te meg mit csinálsz? - Döbbenek meg, apuhoz szaladva, aki nem érti miért kapta az ütést... hát én se!
- Mit keres itt az apád?
- Meghalt az anyja! Szerinted? - Húzom magam mögé, mert nagyon úgy tűnik, hogy Hay képes lenne neki ugrani, és megverni.
- Nem érdekel, a házamban ne legyen ilyen ember. - Fintorodik el.
- Hayden.. ő az apám!
- Aki többször megerőszakolt! És nem halottnak kéne lennie?
- Lassú a felfogásod drágám, de ez egy hosszú történet és nincs kedvem veled beszélgetni. Hagyd békén aput, rendben? Legalább valakivel rendesen tudok gyászolni. - Hay csak haragosan felsóhajt, majd mint egy hisztis díva, kivonul a konyhából.
- Hát ezt megérdemeltem. Nagyot üt. - Simogatja az arcát.
- Szerintem is megérdemelted, csak én nem tudok nagyot ütni. - Mosolygok halványan.

~°~

Két teljes hetet vártunk, mire megkaptuk a temetés időpontját. Örülök, hogy apa ott lesz mellettem.. Haydennel pedig még nem tudok mit kezdeni.

Az emberek, kik ismerték nagyit, részvétet mondanak. Az eső zuhog, megsiratja az elhunytakat, s még is meleg van. Fuldokolni lehet a levegő miatt. Könnyek cseppenek a talajon, hal sírás, s gyász szavak. A szellő erősen fújja a leveleket, melyek messzire sodródnak, elhagyva a fát, ez állttal elszáradva, meghalva s értéktelenné válva.

'Kedves Nagyi... soha, de soha nem leszel olyan számomra, mint azok az értéktelen elégethető levelek, még mély álmodba merülve is tudom, hogy bármikor eljöhetek hozzád panaszkodni, s te mosolyogva hallgatsz meg engem. Hiányzol. Még valahol, mélyen hallom a kellem hangod, a kedves nevetésed, csipkelődésed. Hiányzol. Hiányzik az ölelésed, a biztatásod, a mosolyod, mely' több ezer ráncot varázsolt arcodra.
Mama.. Nagyon Szeretlek.' 

~ S  bár ezt mind magamban mondtam, még is érzem, hogy mindenki hallotta.
Könnyeim elerednek, míg végül hangosan fel nem sírok.
Gyász és harag. Haragszom Haydenre, még is az ő karjaiba borulok, szidva az életet, s, nézem, ahogyan elássák a koporsót - hiszen direkt megkértem őket, hogy előttem tegyék -.
Az ismerősök még egyszer részvétet nyilvánítanak, majd halkan, némán, tovább állnak. Apa én és Hayden maradtunk. Apát is átölelem néhány percre, majd lerakom a sírkőre a fekete rózsát.

Párat szipogva közlöm, hogy menni akarok, így búsan indulunk vissza kocsihoz. Apu elől ment, gondolom kettesben akar hagyni kicsit Hayel.

- Hallottam, hogy elvesztetted a mamádat. Szar neked. - Hallok meg egy hangot, amit egyáltalán nem akartam. Morogva fordulok hátra.
- Mit mondtam neked arról, hogy ne gyere a közelembe? - Vicsorgom.
- Én pedig tisztán és érthetően mondtam Haydennek, hogy jövök még. - Vigyorodik el. - Nem értem miért vagy úgy kiakadva. Hiszen megcsalt, engedd el. - Nevet fel hangosan. Egyre közelebb lépeget, ribancosan, de Hayden csak megszorítja kezem, jelezve, hogy igazán mehetnénk, de én nem hallgatok rá, csak kirántom kezem a szorításából és a ribanchoz sétálok. Megragadom a gallérját és ökölbe szorított kézzel vágom arcon, amitől megtántorodik, a vigyor lesül az arcáról. A földre lököm, gyomrára ülve püfölöm tovább. Hayden rángat le róla, és engedem is neki.
- HAGYD BÉKÉN HAYDENT. FELFOGTAD? - Ordítom el magam, majd feldúlva tovább sétálok, Hay pedig mögöttem.
- Sei...
- Te kussolj! - Adok neki egy hatalmas pofont. - Összetörtél, érted? Bíztam benned! És még rohadtul nem végeztem azzal a repedtsarkúval, se veled. - Mutogatok rá fenyegetően.

~ ~ ~ ° ~ ~ ~

- Vigyázz magadra, Kölyök.
- Te is apa... ügye még fogsz jönni?
- Minden évben eljövök, igen.
- De én arra gondoltam, gyakrabban jöhetnél.
- A, elég ha csak évente egyszer kapok ütést a pasidtól. - Nevet fel hangosan. - Most mennem kell, vagy lekésem a gépem. Viszlát, Kölyök. - Köszön el.
- Szia apa. - Integetek.

Sóhajtva zárom be az ajtót. Hmpf. Muszáj lesz beszélnek Haydennel, nem folytathatjuk ezt a kerülgetést, és látom, hogy próbálkozik, de nem tudok neki engedni. Tudom, hogy egyre feszültebb, ám én most ezzel mit csináljak?
Telefonomhoz nyúlok, megnézem mennyi az idő. Még korán van.
Hangosan fújva ki a levegőt kapom magamra a cipőt és Hayden cégéhez vezet az utam.
Ahogy belépek megcsap a kávé és a papír illat, a feszültség szinte tapintható, soha nem tudnék ilyen helyen dolgozni.
- Seita. - Érinti meg a vállam Hayden kávéhordozója, Adam.
- Ó, szia. - Mosolyodom el
- A fülembe jutott mi történt. Részvétem.
- Köszönöm. - Bólintok. 
- Haydenhez jöttél?
- Nem, éppenséggel hozzád. Emlékszel? Tartozom neked. - Pillantok rá csábosan, amire elakad a lélegzete. Igen, Adam biszex, és jobban szereti a lányokat, de a fiúkat sem veti meg.. főleg a magam fajtákat, és tudom, hogy tetszem neki, édes bosszú, tudom, hogy hamarosan ebédszünetet kapnak és olyankor az étkezőbe megy mindenki, még Hay is. - Ehetek veled, ha akarod. - Simítok végig a karján.
- Ügye ezt nem gondolod komolyan? Itt mindenki tudja, hogy tilos hozzád érni, mert a főnökkel jársz.
- Hh... csak kajálunk, mi ezzel a baj? - Pislogok ártatlanul, tincseimet ujjaim közé csavarva.
- Seita... - Néz fenyegetően.
- Jó, oké! Csak azt akarom, hogy kicsit flörtöl velem! - Libbentem hátra a hajam. - Bosszút állok rajta, amiért megcsalt. - Fújok cicásan. - Kell a segítséged.
- Aha... oké segítek, te így már kettővel jössz nekem. Két perc és szünet, addig menjünk, míg van hely, mert már ilyenkor ott szoktak henyélni. - Ismét csak bólintok és követem. - A főnöknek totál külön asztala van, mostanában szünetben is dolgozik, így nagyobb teret kapott.. sok a papír munkája a másik cég, pedig nem akar róla leszállni.
- Hmmm, igazából most pont nem érdekel a munkája, a legközelebbi asztalhoz üljünk! - Vigyorgom, miközben fejemben lejátszódik a történet... remélem beválik.
- És.. mit kéne csinálnom? - Érdeklődik.
- Hmm.. megfoghatnád a fenekem... fogdoss csak nyugodtan, nem harapok. - Kuncogok. - Sőt, meg is csókolhatsz. - Hisz az semmi lenne a szexhez képest..
- Na persze, hogy azután Hayden kirúgjon. - Forgatja a szemeit.
- Nem fog, mert tudni fogja, hogy megérdemli.
Elsétáltunk a büféig, ahol Adam egy hamburgert kér, én pedig csak almát, narancsot és mandarint. Egészségesen élek, bár még néha-néha napján rágyújtok a cigire.
Adammal beszélgetünk az életről, hogy mik történtek vele mostanában, s komolyan rá kell jönnöm, hogy neki mily' egyszerű élete van, én meg mindig megszívom, egy alkalmat sem hagyok ki.
- Jön. - Suttogja a fülembe, én pedig megjátszottan felkuncogok, mint ha valami huncutságot mondott volna.. már most túl jól játszom a szerepem. Feltűnően keresztbe rakom a lábam, miközben úgy teszem, mint ha visszasuttognék. Adam átkarolja a vállam, én megfogom az ujjait. Érzem, ahogy nyakamhoz hajol és belecsókol. A hideg rázza ki a testem és felhevülésből hirtelen ejtem le a narancsot, ami pont kapóra jön. Felállok a székből, egyik lábamat átvetem Adaman, így pont felette terpeszkedem, rámosolygok, majd lehajolok a gyümölcsért, így a fejünk csak pár centivel van messzebb egymástól. Aljasan vigyorgok, mert a szemem sarkából látom, hogy az áldozat figyel minket. Beülök Adam ölébe, ajkaira hajolva, s szinte az összes ember felszisszen. Komolyan, az összes érzés tapintható a levegőben, úgy érzem magam, mint egy szappanoperában vagy a drámában, bár ez a kemény valóság. Egyre mélyebben csókolom Adam ajkait, karjaimat nyaka köré kulcsolom. Egy idő tán elválok tőle, majd min aki jól végezte dolgát, felállok, felkapva a tálcát, melyen a gyümölcsök pihennek, elmormolok egy halk köszönömöt és leülök Hayden asztalához és mielőtt nagyon megszólalna, leintem.
- Ide figyelj, Mr Russell. - Beszélek formálisan. - Sokkal többed érdemelnél, mint amit most láttál. Előtted kéne megdugatnom magam és kvittek lennék, de én nem süllyedek odáig. Adamat nem rúgod ki, ha pedig csökkented a fizetését, halál komolyan szakítok veled, mert emiatt a csók miatt nem kéne, hogy behisztizz, és mert ezt az egészet baszottul megérdemelted. Hozzáteszem, nem végeztem a bosszúmmal, egy teljes évig foglak mustrálni, sőt, lehet sokkal tovább. - Bököm meg a mellkasát. - Szeretlek Hayden. - Mosolyodom el, beleharapva az almába, figyelve, ahogy némán elviseli a sorsát, majd még elmotyogja, hogy őt se a nők fogják a sírba vinni, hanem a "Seita".
Hát igen, ilyen az élet mellettem.. nehéz.

~ ~ ~ Visszaemlékezés vége ~ ~ ~

Gyász és bosszú. Egyáltalán kötődik ez a két szó egymáshoz? Attol függ, honnan nézzük a dolgokat. Én gyászoltam, és bosszút álltam, sírtam és jól szórakoztam. Mérges voltam, még is elégedett...
Az élet mit nem tud hozni, igaz?

Folyt.Köv.