Légy A MagánTanárom!
2.Rész
A Tanár Kérése
A Tanár Kérése
Hossz: 2/5
Szereplők: OC (Saját karakterek) William Scott & Seita Salvatore
Párosítás: Saját : WillSei
Műfaj: smut, angst(csak kicsit) fluff?(később?)
Besorolás: +14, [később +18, Kérdéses]
Figyelmeztetés: Még nincs :'D
Lezajlik az összes órám.. és igen.. A Matek tanárunk is William.
Most itt állok a szertára előtt. Remegve kopogok be és az ajtó rögtön kinyílik.
- Gyere be. - Lép arrébb, hogy beférhessek. Lemutat a székre, de én nem akarok leülni, így megrázom a fejem. - Szeretném ha nem lankadna a figyelmed az órámon. Nem tűröm meg azt, hogy semmibe vegyél. Megnéztem a kilencedikes és tizedikes bizonyítványod.. és hát, mit ne mondjak. A fizikád borzalmas. Miért vagy itt, ha segg hülye vagy belőle? - Mondja ki szégyen nélkül a bántó szavakat, és tudom.. igaza van, nekem itt nincs helyem.. még is.. fáj amit mondott.
Észre sem veszem, de a könnyeim akaratlanul indulnak meg az arcomon. A levegőt szaporán veszem.. ne... nem akarok elájulni! Elegem van a gyengeségből, ami körül öleli a szívemet. Remegő kezekkel nyúlok a zsebemből az asztma pipát és szép lassan a számhoz emelem. Eközben a tanár szigorú tekintete aggódóvá válik, miközben sokkos arcomat kémleli. Fogalma sincs, hogy mi az ég bajom lehet. Legalább is szerintem.
Kezemet erősen lüktető szívemre helyezem, próbálva megnyugodni.
- Én... sajnálom.. amiért nem figyeltem... h... az órán. - Suttogom, nehezen lélegezve, érezve, hogyha nem csinál velem valaki valamit, megfulladok.
Lábaim megremegnek, mind két karom elgyengül. Fejembe erős fájdalom hasít. Biztos rohadt hülyén nézhetek ki kívülről. Összeesek, majd minden elsötétül és már nem érzekelek semmit a külvilágból.
Mint mindig most is lihegve és leizzadva kelek fel. Állandóan ez történik, ha bekómálok. Lassan nyitogatom a szemeimet, és körül nézek.
Aha...
Kurvára kórházban vagyok. Remek. Gondolom Beth hozott be megint, mert súlyosabb volt az állapotom, és ilyenkor inkább ide hoz engem. Lenézek a karomra, ahol be van szúrva az infúzió.. tudni se akarom hány napig voltam eszméletlen.
Egy ismerős nővér lép be hozzám, aggódóan, de még is mosolyogva.. Samantha a neve, és ő vele is szoktam beszélni.
- Örülök, hogy felébredtél. Nagyon sápadt voltál, mikor behozott egy nagyon jó képű férfi...
- William? - Tágulnak ki a szemeim.
- Igen! Most hogy mondod, elmondta a nevét. Kétségbe volt esve, mert Beth ide küldte. Két hétig voltál eszméletlen. - Vált komoly hangra. - A tüdőd háromszor összeesett. Nagyon gyenge a szervezeted, többet kéne innod és enned. Tudom jól, hogy ez neked nehéz, de meg kell próbálnod.
- Tudom Samantha, eskü próbálkozni fogok. - Mondom halkan és rekedten.
- Remélem is! Nem szeretem ha itt fekszel komoran. Fiatal vagy még a halálhoz. - Néz mélyen a szemeimbe. Felsóhajtok, majd bólintok.
Egy hét után kiengedtek a kórházból. Rohadttúl unatkoztam már odabent, pedig mama minden nap ott ült mellettem.
Samantha sok gyógyszert felírt, elmondta, hogy jó lenne, ha elmennék kardiológiára, mert úgy vélik, hogy a szívemmel sincs minden rendben. Ez a kórház már mindent tud rólam. Tisztában vannak azzal, hogy milyen trauma ért régebben.. hiszen úgy kerültem ide, és tudják, hogy lelki beteg is vagyok, ami kihat a testemre. Nem lepődnék meg, ha a tüdőm vagy a szívem miatt haláloznék el.
Kilépek a gyógyszerektől és tisztaságtól illatozó épületből, körül nézek és a tekintetem rögtön megakadt egy magas jóképű férfin.
Mi a szart keres ez itt? Azt akarja, hogy visszamenjek a kórterembe, mert a jelenlététől kapok rögtön szívrohamot.
Lehajtom a fejem, és próbálok elsunnyogni mellette, mert pont ott kell állnia, amerre nekem mennem kell. Pechemre utánam nyúl és elkapja a karom.
- Ne haragudj rám. Nem gondoltam volna, hogy ez történik. - Vállat vonok. Lezártnak tartom az "ügyet". Karomat kirántom kezei közül, szemeim szikráznak a dühtől, ezzel figyelmeztetve, hogy gyűlölöm az érintkezést, majd elsétálok.
Soha... de soha nem értettem meg.. A matekom folyamatosan négyes a fizikám kettes. Mind a kettőben vannak szabályok és számolások. És most mi történt? Totál elbasztam fizikát.. ez annyit foglal magába.. hogy megbuktam így félévkor. De ez nem elég! A félelmem egyre nagyobb.. apám börtönbüntetése hamarosan lejár, amit én nem akarok. Örömmel töltene, ha ott rohadna élete végéig.
Éjjelente sírva kelek fel az álmaim miatt, vagy arra, hogy a szívem fájdalmasan lüktet. Mama próbál segíteni nekem, de tudja, hogy ez most reménytelen eset vagyok. Sokszor kerültem kórházva, és kétszer élesztettek újra, mert leállt a szívem.
Nem tudom meddig fogom bírni ezt a terhet.
Hazaérve rögtön meghúztam a csengőt, mama pedig egyből válaszolt, hogy a nappaliban.
- Szia, Kincsem! Kicsit későn jöttél, aggódtam. - Szólal meg, amikor meglát, de nekem eláll a lélegzetem.
Remegő ajkakkal mutatok a nagyi mellé, egyenesen a fizika tanáromra.
- Ah, igen! Mr. Scott beszélni szeretne veled Seita. Én addig főzök neked teát. - Állt fel, és azzal a mozdulattal már ott sem volt. Idős létére milyen gyors.
Szemöldökeimet ráncolva ülök le, lehetőleg a legmesszebb tőle, amire William felsóhajt.
- Tudom, hogy mostanában sokszor szoktál rosszul lenni. Viszont a tanulás nagyon fontos a jövődre tekintve. A matekoddal megvagyok elégedve.. de hogy fizikából megbuktál, furcsának találom. Szeretnék neked segíteni, szánok arra időt, hogy a magántanárod lehessek. - Fújja ki a levegőt, ami pedig benn akadt. - Tisztában vagyok azzal, hogy ez most így hirtelen jött, de látom és tudom, hogy te nem vagy buta. - Múltkor még le segg hülyéztél tancsikám... - Ha nem akarod, azt tiszteletben tartom, csak neked akarok jót. - Már áll is fel. Néz engem pár percig, próbálva olvasni az arckifejezésemből, végül felsóhajt. - Tehát nem akarod. - Mondja reménytelenül, és már indulna is meg, de a rekedt hangom megállítja. - Tessék? Mondtál valamit? - Kérdezi hitetlenkedve, mintha képzelődne.
- Légy.. A MagánTanárom. - Lehelem a szavakat lassan.
- Tényleg? - Csillannak fel a szemei.. Mi a fene?
- A...aha. - Bólintok.
- Akkor holnap kezdhetnénk is! Nálam, vagy nálad? - Hosszasan elgondolkodom. Ha... apámat kiengedik.. akkor itt fog keresni. És ha véletlenül, pont akkor vagyok Williamnél mikor keresni fog... Hülyén hangzik.. de egy próbát megér.
- Nálad. - Válaszolok csendesen.
- Megbeszélve! Holnap találkozunk! - Intet, majd elspurizott a házból. Ezen az emberen SOHA nem fogok kiigazodni. Egyszer szigorú.. máskor meg... gyerekes.
- Eh? Hova tűnt Mr.Scott? - Kérdezi nagyi, én pedig mutogatok a kezemmel. - Ah~! pedig milyen szexi tanár. - Mondja enyhe tréfával. Némán felkuncogok.
Másnap már órák után a kapuban vártam. Szívás lesz a délutáni tanulás. Mindjárt szétszakad a fejem. Mikor végre megjelenik a tancsi, int nekem, én pedig szó nélkül követem.
A..HA! Hogy neki van pénze egy ilyen gyönyörű autóra! Felfújom az arcom, megforgatom a szemem, és kisebb félelemmel beszállok a járműbe.
Körülbelül huszonöt percet utazhatunk, mire megérkezünk a házához, ami nagyon modernek és drágának tűnik. Felakasztom magam! Mi volt ez tanársága előtt? Énekes? Modell? Esküszöm, hogy kinézem belőle.
Amikor belépünk az ajtón, magyán csapja meg az arcom. Nagy s még is üresen tátong. Persze.. bútorok, felszerelések, meg minden ami van egy normális házban.. viszont Williamat olyan családos embernek képzeltem el, de sehol semmi. Még képek sincsenek. Mégsem kérdezek rá, mert csak tanulni jöttem, nem a magánélete megismerése miatt. Még mindig némán követem, óvatosan körülnézve, míg el nem érünk egy dolgozószoba féleséghez. Kipakolja a cuccait, ahogy én is az enyémet. Akkor.. kezdjük a tanulást!
Őszintén? Élveztem vele a tanulást! Végig viccesen és még is komolyan tanítgatott. Szerencséréje, hogy gyorsan fog az agyam. Ahhoz képest, hogy már nem olyan fiatal már, eléggé játékos. Őszintén meglepődtem.
- Köszönöm a mai napot. - Nyújtom át a pénzt, bár nem kért, de ha már rám fecsérli a drága idejét, akkor megérdemli.
- Jaj, nem kell! Nem ezért segítek. Már annak örülök, hogy hozzám mersz szólni, bár jól kell füleljek, mert csak halkan beszélsz. - Vigyorodik el. Tényleg beszélek vele.. valahogy.. jól érzem magam vele. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a mamával ne lenne jó, csak ő tudja az egész történetemet.. a szemébe is alig merek néha nézni.
- De ez a hálám amiért segít nekem. Szeretném ha elfogadná. - Suttogom, félek már a saját hangomtól. Amúgy is.. az is olyan lányos, mint anyámnak volt.. Tiszta szánalom vagyok.
- Inkább gyere el velem vásárolni! Egyedül halál unalmas.
- Vásárolni? Még is mit? - Lepődök meg igazán... A tanárom vásárolni hív.. normális ez?
- Ruhákat.
- Hát... oké. - Vonok vállat, bár furcsán érzem most magam.
- Remek, hétvégén ráérnél?
- Aha. -Lehelem... ez a férfi nekem túl furcsa.. de tényleg.
Még telefonszámot cserélünk, felajánlja, hogy hazavisz, amit szívesen fogadok el, bár egész úton nem szólalok meg, inkább csak gondolkodom... rajta gondolkodom.
Hétvégén tényleg elmentünk vásárolni. Biztos vagyok benne, hogy ruha imádó. Ebből az egészből én sem maradhattam ki. Annyi ruhát rám erőszakolt! A kényelmestől egészen a kényelmetlen feszülősig. Vásárlás után még kajálni is elhívott, közös megeggyezés alapján pedig megnéztünk egy filmet a moziban.
Elfáradtam a nap végére. Semmit, az égvilágon semmit nem tudunk egymásról, még is.. mint ha évek óta ismerem. Viszont tartózkodom tőle. Nem is a barátom, csak egy tanár. Hálás vagyok neki, persze, hiszen segít, de ez nem jelent semmit.
Hétfő.. Jéj. Ez az! És éppen fizika. William eléggé szívja a vérem, állandóan engem hív ki a tábla elé. Kicsit sem idegesítő, hogy a leghátsó padból mindig előre sétálni. Komolyan azon voltam, hogy inkább pofon csapom, csak hagyjon békén. Óra végén mégis nagyon jól esett, hogy megdicsért.
- Ma egy kicsit később érek rá. Dolgozatokat ki kell javítanom. Addig nyugodtan menj haza. Majd felhívlak. - Érintette meg a vállam a tanár, halkan beszélve. Bólintok. Legalább otthon ebédelhetek.
Hazaérve szokásosan meghúzom a csengőt, de semmi válasz. Besétálok a nappali ahol nem találom, így a konyha a következő hely, és pulton találok egy papírt amin egy üzenet van.
"Elmentem bevásárolni, az ebéd a hűtőben van. Este jövök haza! Vigyázz magadra, Kincsem! ~ Nagyi💙"
Elmosolyodom a szívecskén, majd ledobom valahova a táskám. Csak most veszem észre.. A kanapén egy férfi kabátja nyugszik. Felvonom a szemöldökömet, és elindulok a szobámba. De amit ott fogad.. lesokkolok.
- Apa?....
Lezajlik az összes órám.. és igen.. A Matek tanárunk is William.
Most itt állok a szertára előtt. Remegve kopogok be és az ajtó rögtön kinyílik.
- Gyere be. - Lép arrébb, hogy beférhessek. Lemutat a székre, de én nem akarok leülni, így megrázom a fejem. - Szeretném ha nem lankadna a figyelmed az órámon. Nem tűröm meg azt, hogy semmibe vegyél. Megnéztem a kilencedikes és tizedikes bizonyítványod.. és hát, mit ne mondjak. A fizikád borzalmas. Miért vagy itt, ha segg hülye vagy belőle? - Mondja ki szégyen nélkül a bántó szavakat, és tudom.. igaza van, nekem itt nincs helyem.. még is.. fáj amit mondott.
Észre sem veszem, de a könnyeim akaratlanul indulnak meg az arcomon. A levegőt szaporán veszem.. ne... nem akarok elájulni! Elegem van a gyengeségből, ami körül öleli a szívemet. Remegő kezekkel nyúlok a zsebemből az asztma pipát és szép lassan a számhoz emelem. Eközben a tanár szigorú tekintete aggódóvá válik, miközben sokkos arcomat kémleli. Fogalma sincs, hogy mi az ég bajom lehet. Legalább is szerintem.
Kezemet erősen lüktető szívemre helyezem, próbálva megnyugodni.
- Én... sajnálom.. amiért nem figyeltem... h... az órán. - Suttogom, nehezen lélegezve, érezve, hogyha nem csinál velem valaki valamit, megfulladok.
Lábaim megremegnek, mind két karom elgyengül. Fejembe erős fájdalom hasít. Biztos rohadt hülyén nézhetek ki kívülről. Összeesek, majd minden elsötétül és már nem érzekelek semmit a külvilágból.
*
Mint mindig most is lihegve és leizzadva kelek fel. Állandóan ez történik, ha bekómálok. Lassan nyitogatom a szemeimet, és körül nézek.
Aha...
Kurvára kórházban vagyok. Remek. Gondolom Beth hozott be megint, mert súlyosabb volt az állapotom, és ilyenkor inkább ide hoz engem. Lenézek a karomra, ahol be van szúrva az infúzió.. tudni se akarom hány napig voltam eszméletlen.
Egy ismerős nővér lép be hozzám, aggódóan, de még is mosolyogva.. Samantha a neve, és ő vele is szoktam beszélni.
- Örülök, hogy felébredtél. Nagyon sápadt voltál, mikor behozott egy nagyon jó képű férfi...
- William? - Tágulnak ki a szemeim.
- Igen! Most hogy mondod, elmondta a nevét. Kétségbe volt esve, mert Beth ide küldte. Két hétig voltál eszméletlen. - Vált komoly hangra. - A tüdőd háromszor összeesett. Nagyon gyenge a szervezeted, többet kéne innod és enned. Tudom jól, hogy ez neked nehéz, de meg kell próbálnod.
- Tudom Samantha, eskü próbálkozni fogok. - Mondom halkan és rekedten.
- Remélem is! Nem szeretem ha itt fekszel komoran. Fiatal vagy még a halálhoz. - Néz mélyen a szemeimbe. Felsóhajtok, majd bólintok.
Egy hét után kiengedtek a kórházból. Rohadttúl unatkoztam már odabent, pedig mama minden nap ott ült mellettem.
Samantha sok gyógyszert felírt, elmondta, hogy jó lenne, ha elmennék kardiológiára, mert úgy vélik, hogy a szívemmel sincs minden rendben. Ez a kórház már mindent tud rólam. Tisztában vannak azzal, hogy milyen trauma ért régebben.. hiszen úgy kerültem ide, és tudják, hogy lelki beteg is vagyok, ami kihat a testemre. Nem lepődnék meg, ha a tüdőm vagy a szívem miatt haláloznék el.
Kilépek a gyógyszerektől és tisztaságtól illatozó épületből, körül nézek és a tekintetem rögtön megakadt egy magas jóképű férfin.
Mi a szart keres ez itt? Azt akarja, hogy visszamenjek a kórterembe, mert a jelenlététől kapok rögtön szívrohamot.
Lehajtom a fejem, és próbálok elsunnyogni mellette, mert pont ott kell állnia, amerre nekem mennem kell. Pechemre utánam nyúl és elkapja a karom.
- Ne haragudj rám. Nem gondoltam volna, hogy ez történik. - Vállat vonok. Lezártnak tartom az "ügyet". Karomat kirántom kezei közül, szemeim szikráznak a dühtől, ezzel figyelmeztetve, hogy gyűlölöm az érintkezést, majd elsétálok.
~ Félévi bizonyítvány ~
Soha... de soha nem értettem meg.. A matekom folyamatosan négyes a fizikám kettes. Mind a kettőben vannak szabályok és számolások. És most mi történt? Totál elbasztam fizikát.. ez annyit foglal magába.. hogy megbuktam így félévkor. De ez nem elég! A félelmem egyre nagyobb.. apám börtönbüntetése hamarosan lejár, amit én nem akarok. Örömmel töltene, ha ott rohadna élete végéig.
Éjjelente sírva kelek fel az álmaim miatt, vagy arra, hogy a szívem fájdalmasan lüktet. Mama próbál segíteni nekem, de tudja, hogy ez most reménytelen eset vagyok. Sokszor kerültem kórházva, és kétszer élesztettek újra, mert leállt a szívem.
Nem tudom meddig fogom bírni ezt a terhet.
Hazaérve rögtön meghúztam a csengőt, mama pedig egyből válaszolt, hogy a nappaliban.
- Szia, Kincsem! Kicsit későn jöttél, aggódtam. - Szólal meg, amikor meglát, de nekem eláll a lélegzetem.
Remegő ajkakkal mutatok a nagyi mellé, egyenesen a fizika tanáromra.
- Ah, igen! Mr. Scott beszélni szeretne veled Seita. Én addig főzök neked teát. - Állt fel, és azzal a mozdulattal már ott sem volt. Idős létére milyen gyors.
Szemöldökeimet ráncolva ülök le, lehetőleg a legmesszebb tőle, amire William felsóhajt.
- Tudom, hogy mostanában sokszor szoktál rosszul lenni. Viszont a tanulás nagyon fontos a jövődre tekintve. A matekoddal megvagyok elégedve.. de hogy fizikából megbuktál, furcsának találom. Szeretnék neked segíteni, szánok arra időt, hogy a magántanárod lehessek. - Fújja ki a levegőt, ami pedig benn akadt. - Tisztában vagyok azzal, hogy ez most így hirtelen jött, de látom és tudom, hogy te nem vagy buta. - Múltkor még le segg hülyéztél tancsikám... - Ha nem akarod, azt tiszteletben tartom, csak neked akarok jót. - Már áll is fel. Néz engem pár percig, próbálva olvasni az arckifejezésemből, végül felsóhajt. - Tehát nem akarod. - Mondja reménytelenül, és már indulna is meg, de a rekedt hangom megállítja. - Tessék? Mondtál valamit? - Kérdezi hitetlenkedve, mintha képzelődne.
- Légy.. A MagánTanárom. - Lehelem a szavakat lassan.
- Tényleg? - Csillannak fel a szemei.. Mi a fene?
- A...aha. - Bólintok.
- Akkor holnap kezdhetnénk is! Nálam, vagy nálad? - Hosszasan elgondolkodom. Ha... apámat kiengedik.. akkor itt fog keresni. És ha véletlenül, pont akkor vagyok Williamnél mikor keresni fog... Hülyén hangzik.. de egy próbát megér.
- Nálad. - Válaszolok csendesen.
- Megbeszélve! Holnap találkozunk! - Intet, majd elspurizott a házból. Ezen az emberen SOHA nem fogok kiigazodni. Egyszer szigorú.. máskor meg... gyerekes.
- Eh? Hova tűnt Mr.Scott? - Kérdezi nagyi, én pedig mutogatok a kezemmel. - Ah~! pedig milyen szexi tanár. - Mondja enyhe tréfával. Némán felkuncogok.
*
Másnap már órák után a kapuban vártam. Szívás lesz a délutáni tanulás. Mindjárt szétszakad a fejem. Mikor végre megjelenik a tancsi, int nekem, én pedig szó nélkül követem.
A..HA! Hogy neki van pénze egy ilyen gyönyörű autóra! Felfújom az arcom, megforgatom a szemem, és kisebb félelemmel beszállok a járműbe.
Körülbelül huszonöt percet utazhatunk, mire megérkezünk a házához, ami nagyon modernek és drágának tűnik. Felakasztom magam! Mi volt ez tanársága előtt? Énekes? Modell? Esküszöm, hogy kinézem belőle.
Amikor belépünk az ajtón, magyán csapja meg az arcom. Nagy s még is üresen tátong. Persze.. bútorok, felszerelések, meg minden ami van egy normális házban.. viszont Williamat olyan családos embernek képzeltem el, de sehol semmi. Még képek sincsenek. Mégsem kérdezek rá, mert csak tanulni jöttem, nem a magánélete megismerése miatt. Még mindig némán követem, óvatosan körülnézve, míg el nem érünk egy dolgozószoba féleséghez. Kipakolja a cuccait, ahogy én is az enyémet. Akkor.. kezdjük a tanulást!
*
Őszintén? Élveztem vele a tanulást! Végig viccesen és még is komolyan tanítgatott. Szerencséréje, hogy gyorsan fog az agyam. Ahhoz képest, hogy már nem olyan fiatal már, eléggé játékos. Őszintén meglepődtem.
- Köszönöm a mai napot. - Nyújtom át a pénzt, bár nem kért, de ha már rám fecsérli a drága idejét, akkor megérdemli.
- Jaj, nem kell! Nem ezért segítek. Már annak örülök, hogy hozzám mersz szólni, bár jól kell füleljek, mert csak halkan beszélsz. - Vigyorodik el. Tényleg beszélek vele.. valahogy.. jól érzem magam vele. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a mamával ne lenne jó, csak ő tudja az egész történetemet.. a szemébe is alig merek néha nézni.
- De ez a hálám amiért segít nekem. Szeretném ha elfogadná. - Suttogom, félek már a saját hangomtól. Amúgy is.. az is olyan lányos, mint anyámnak volt.. Tiszta szánalom vagyok.
- Inkább gyere el velem vásárolni! Egyedül halál unalmas.
- Vásárolni? Még is mit? - Lepődök meg igazán... A tanárom vásárolni hív.. normális ez?
- Ruhákat.
- Hát... oké. - Vonok vállat, bár furcsán érzem most magam.
- Remek, hétvégén ráérnél?
- Aha. -Lehelem... ez a férfi nekem túl furcsa.. de tényleg.
Még telefonszámot cserélünk, felajánlja, hogy hazavisz, amit szívesen fogadok el, bár egész úton nem szólalok meg, inkább csak gondolkodom... rajta gondolkodom.
*
Hétvégén tényleg elmentünk vásárolni. Biztos vagyok benne, hogy ruha imádó. Ebből az egészből én sem maradhattam ki. Annyi ruhát rám erőszakolt! A kényelmestől egészen a kényelmetlen feszülősig. Vásárlás után még kajálni is elhívott, közös megeggyezés alapján pedig megnéztünk egy filmet a moziban.
Elfáradtam a nap végére. Semmit, az égvilágon semmit nem tudunk egymásról, még is.. mint ha évek óta ismerem. Viszont tartózkodom tőle. Nem is a barátom, csak egy tanár. Hálás vagyok neki, persze, hiszen segít, de ez nem jelent semmit.
*
Hétfő.. Jéj. Ez az! És éppen fizika. William eléggé szívja a vérem, állandóan engem hív ki a tábla elé. Kicsit sem idegesítő, hogy a leghátsó padból mindig előre sétálni. Komolyan azon voltam, hogy inkább pofon csapom, csak hagyjon békén. Óra végén mégis nagyon jól esett, hogy megdicsért.
- Ma egy kicsit később érek rá. Dolgozatokat ki kell javítanom. Addig nyugodtan menj haza. Majd felhívlak. - Érintette meg a vállam a tanár, halkan beszélve. Bólintok. Legalább otthon ebédelhetek.
Hazaérve szokásosan meghúzom a csengőt, de semmi válasz. Besétálok a nappali ahol nem találom, így a konyha a következő hely, és pulton találok egy papírt amin egy üzenet van.
"Elmentem bevásárolni, az ebéd a hűtőben van. Este jövök haza! Vigyázz magadra, Kincsem! ~ Nagyi💙"
Elmosolyodom a szívecskén, majd ledobom valahova a táskám. Csak most veszem észre.. A kanapén egy férfi kabátja nyugszik. Felvonom a szemöldökömet, és elindulok a szobámba. De amit ott fogad.. lesokkolok.
- Apa?....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése