Légy A MagánTanárom!
5.Rész
(Vége)
Csak Adni Akartam Neki Egy Kis Időt.
(Vége)
Csak Adni Akartam Neki Egy Kis Időt.
Hossz: 5/5
Szereplők: OC (Saját karakterek) William Scott & Seita Salvatore
Párosítás: Saját : WillSei
Műfaj: angst(csak kicsit) fluff?(később?)
Besorolás: +14
Figyelmeztetés: nincs
Hirtelen nyilal fejembe a fájdalom, amitől kipattantak a szemeim. Én.. most meghaltam? Nem.. hiszen.. érzek.. akkor álmodom? Esetleg kómába estem? Túl fehér minden.. mármint a plafon.
Felemelem a fejem, csak óvatosan, még mindig fáj.. OH HOGY BASZD MEG MAGAD!
Utálom ezt a ki-be kúrt kórházat! Hogy a faszomba kerültem én egyáltalán ide?
-Végre felébredtél! - Támad le hirtelen...
- William..
- Igen. - Nevet fel boldogan.
- Még is hogyan..?
- Megtaláltalak. Apád pont ment a sikátor fele ment, így követtem. Mikor láttam, hogy a sikátort nem egy ember figyelte, hívtam a rendőrséget. Apád még próbált menekülni, de elkapták. Most a bíróságon ül, de állítólag most már halálbüntetést kap. - Motyogja a végét. - Téged ájultan találtunk, így egyből ideszállítottak. Komolyan, Seita.. a sírba viszel. - Hajtja fejét az ölembe.
- Apámat.. megölik? - Pislogok zavartan. - Azt nem tehetik! - Kiálltok fel.
- Már miért ne tehetnék? Az az ember agyilag nem normális! Miért véded, azután, hogy ezeket tette veled? - Pillant rám frusztráltan.
- Ő az Apám, Will! Az apám.... ő nem volt mindig ilyen. - Lehelem halkan, a hangom megint rekedt. - A legjobb apuka volt a földön, mindent megvett nekem, szeretett, talán jobban, mint anya valaha, és én is jobban szerettem őt.. - Mosolyodom el. - Imádta a szemeimet, büszke volt rám. Esténként, ha vihar volt, hozzá bújtam elsőként, ha beteg voltam, velem maradt, és ápolt.. Azután.. anya meghalt egy autóbalesetben. Apa teljesen magába fordult, pedig nekem pont rá lett volna szükségem.. először csak kiabált velem, azután már meg is vert, végül pedig addig fajult, hogy megerőszakolt. Miért nem jelentettem fel? Mert hittem abban, hogy minden olyan lesz mint régen.. én Csak.. Adni Akartam Neki Egy Kis Időt... Még most is reménykedem néha napján. Baj? - Csórdúlnak ki azok a fránya könnyek, amikből már rohadtul elegem van... ez mutatja, hogy gyenge, és törékeny vagyok. - Csak... Vissza akarom kapni az apukámat. - Zokogom, mint egy kisgyöcök, akitől elvették a kedvenc plüssét, csak itt sokkal többről van szó.. mint egy kitömött állatról.. sokkal komolyabb dologról... nem szeretnék több családtagot elveszíteni!
William csöndben átölel, óvatosan, ujjai hajamba túrnak, majd fülemhez hajol.
- Én itt vagyok. Vigyázok rád, ha kell ápollak... és én is imádom a szemeidet. - Pillant bele az említett érzékszervembe. Mélyen belémlát, érzem, s magam is elveszek mogyoróbarna szemeiben. A szívem nem a fájdalomtól lüktet így.. ez egy kellemesebb érzés, amit bármeddig eltudnék viselni. Gyomrom furcsán görcsbe rándul, tekintetem pedig ajkaira téved. Hát normális vagyok én? Nem mint ha undorodnom kéne a pasiktól, de nem kéne a TANÁROM száját stírölnöm! Bár.. senki nem írt le olyan szabályt ergo törvényt, hogy ha megerőszakolnak akkor már nem is lehetsz szerelmes!
Szerelmes?
Hogy mi van?
Jó ég.. magamtól kezdek kiakadni..
Nem vagyok szerelmes... ügye? Le kéne tesztelnem
Egy sóhajtással hunyom le a szemem, és zárom be a köztünk lévő távolságot. Meglepődésemre semmilyen ellenállás nincs... sőt! Ő kér betolakodást az ajkaim közé, amit meg is adok neki.. Aha.. azt hiszem kurvára szerelmes vagyok a fizika tanáromba.. remek. Egyszerűen remek!
Gyorsan távolodom el tőle, totál elvörösödve, életem első szenvedélyes csókja.. amit én is akartam!
- Ne haragudj. - Pusmogja halkan. Beszarok! Ő is elpirult! Olyanok vagyunk, mint két szűz kislány, muszáj felnevetnem.
- Nincs semmi baj. Én kezdtem. - Nyugtatom meg, hatalmas mosollyal az arcomon.. ami rögtön lehervad. - Beszélni szeretnék apuval.
- Oké. - Bólint, majd az órájára pillant. - A tárgyalás még biztos tart, bár hamarosan a végére érnek. Megvizsgál Samantha és a jól vagy elmegyünk, rendben? - Simít végig az arcomon.
- Ühm. - Bújok a tenyerébe, szinte dorombolok neki, amire halkan felkuncog.
Samantha megvizsgált, bevettem a gyógyszereimet és köteles voltam szívni az asztma pipából, mert míg el voltam ájulva a tűdőm baszakodott, amit éreztem is, mert nehezen vettem a levegőt.
Mielőtt elmentünk volna a tárgyalásra találkozhattam nagyival, és nagyon örültünk egymásnak.. na meg ő is jönni akar. Még Willnél lefürödtem, tiszta ruhákat kapdostam magamra s onnan már csak egy cél volt... a bíróság.
Még mielőtt nagyon berohantam volna a tárgyaló terembe, William még előttem bement, szólni, hogy itt vagyok, mint áldozat. Ezután csak Will feje bukkant ki az ajtónál és biccentet egyet, közben eltátogta, hogy ez már a vége.
Mély levegőt vettem és beléptem a terembe.
- Seita Salvatore. - Mondja a bírónő, én pedig bólintok miközben körbenézek.. elakad a lélegzetem... mit keres itt az össze osztály társam? És a tanáraim? Az igazgató és itt van.. mi a fene. Meg még pár ismerős régebbről.. Jesszusom, még Hayden is itt van, akivel már vagy négy éve nem is beszéltem! Ügyvédek hada.. és apa. Nagyi és William előttem ballagnak és leülnek a helyükre, de én nem ülök le sehova. - Christopher Salvatore, magát bűnösnek ítéljük. A fia bántalmazásáért, amiért megszökött, és megölt két rendőrtisztet. - Érzelmek nélkül tekint apára.
Megölt két embert? Apa.. nem ilyennek ismertelek.
- A büntetésen nem kell gondolkodnunk, de szeretném hallani az áldozat szemszögét. - Fordul felém, én pedig apám szemeibe nézek s elmondom ugyan azt, amit még a kórházban Willnek, csak most könnyek nélkül.
- Nem hisszük, hogy Mr. Salvatore már megtudna változni. - Veszi a fakalapácsot a kezébe. - A büntetése.. - Emeli fel a tárgyat. - Halál. - Koppan a fa az asztalalon.
Ahogy ezt a szót kiejti, belémhasít a valóság. Tudom, hogy megérdemli a halált, valahol mélyen én is ezt akarom, hogy élve égjen el.. de ő az apám.
Az őrök éppen rángatják fel a helyéről és igazán meglepődök, mikor meglátom a könnyeit. Lassan közelebb sétálok hozzá, bár az őrök távol akarják tartani tőlem, a bírónő lepisszogja őket.. szerintem nem egy esetet látott már, és megérti az érzéseimet.
- Apa.
- Fiam.. én.. - Suttogja úgy, hogy csak én halljam.
- Tudom. - Bólintok, majd mindent és mindenkit leszarva megölelem, hiszen ma látom utoljára. - Szeretlek apa.
- Én is fiam. - Mosolyodik el szelíden.. ekkor értettem meg.
Apa csak a nyugalmat kereste és sajnos ez rajtam csattant, nem akart itt hagyni azzal, hogy öngyilkos lesz.. nem. Ő azt akarta, hogy a halál büntetésig jusson. Láttam szemeiben azt a tömérdek megbánást, bánatot.. szeretetet. Halálával békére fog lelni, és nem úgy fog meghalni, hogy azt hitte utálom.. mert nem utálom! Az elmúlt évek ellek ellenére.. szeretem és tisztelem őt.
A kis idő, melyet megadtam neki.. hivatalosan és törvényesen is lejárt.
- Köszönjük mindenkinek az együtt működést. Főleg önnek, Mr. Scott. Segített a rendőrségnek, kétszer megmentette a fiút. Nem akar nyomozónak állni? Sikeres lehetne.
- Ah.. Én köszönöm, de inkább maradok tanár. - Nevet fel, majd kikísér a teremből.
Lassan mindenki kiáramlik onnan, osztálytársaim ezerrel sajnálkoznak, amiért ilyenek voltak velem. A tanárok és az igazgató Williammal és nagyival beszélgetnek. Haydennel is leálltam dumálni.. jó vissza kapni egy rég elvesztett barátot.
Eme fáradalmas nap után nagyi, Will és én elmentünk kajálni, majd mama hazament. Kettesben maradtam Williammal.
Most itt ülünk a lakásában, a kanapén, nézve valami elvetemült sorozatot.
- William. Én nem haragszom apára. - Töröm meg a csendet.
- A harag nem is old meg sok mindent... még is, én a haragom segítségével mentettelek meg. Aggódtam érted, a törékeny tested, az érzékeny lelked miatt. Észre se vettem, de mindenről te jutottál az eszembe. Mikor üresen találtam a lakást, és csak egy levelet hagytál, halálosan megijedtem. Milliószor felvetettem magamban a kérdést, hogy miért pont te, miért te szenvedsz.. de ez mást nem számít. Itt biztonságban vagy. - Ölel meg, amit viszonzok.
- Tudod jól, hogy haza kell költöznöm. A nagyi..!
- Vagy ő költözzön ide. Itt több hely van.
- Komolyan mondod? - Csillannak fel a szemeim.
- Aha. - Bólint csábosan mosolyogva.
- Ééés... továbbra is leszel a magántanárom? - Harapom be az alsó ajkam.
- Igen, leszek! - Nevet fel hangosan és jókedvűen.
- Szeretlek. - Suttogom azt a szót, amit már rég kiakartam mondani.
- Én is szeretlek. - Nevetése mosollyá szelidűl, ajkaimra hajol, és szenvedélyes csókcsatába hív.
Kész őrület, nem de? A Tanárommal csókolózom.
Normális?
Kicsit sem.
Érdekel ez engem?
Szarok bele.
Szerelmes vagyok?
Ó, de még mennyire...
Figyelmeztetés: nincs
Hirtelen nyilal fejembe a fájdalom, amitől kipattantak a szemeim. Én.. most meghaltam? Nem.. hiszen.. érzek.. akkor álmodom? Esetleg kómába estem? Túl fehér minden.. mármint a plafon.
Felemelem a fejem, csak óvatosan, még mindig fáj.. OH HOGY BASZD MEG MAGAD!
Utálom ezt a ki-be kúrt kórházat! Hogy a faszomba kerültem én egyáltalán ide?
-Végre felébredtél! - Támad le hirtelen...
- William..
- Igen. - Nevet fel boldogan.
- Még is hogyan..?
- Megtaláltalak. Apád pont ment a sikátor fele ment, így követtem. Mikor láttam, hogy a sikátort nem egy ember figyelte, hívtam a rendőrséget. Apád még próbált menekülni, de elkapták. Most a bíróságon ül, de állítólag most már halálbüntetést kap. - Motyogja a végét. - Téged ájultan találtunk, így egyből ideszállítottak. Komolyan, Seita.. a sírba viszel. - Hajtja fejét az ölembe.
- Apámat.. megölik? - Pislogok zavartan. - Azt nem tehetik! - Kiálltok fel.
- Már miért ne tehetnék? Az az ember agyilag nem normális! Miért véded, azután, hogy ezeket tette veled? - Pillant rám frusztráltan.
- Ő az Apám, Will! Az apám.... ő nem volt mindig ilyen. - Lehelem halkan, a hangom megint rekedt. - A legjobb apuka volt a földön, mindent megvett nekem, szeretett, talán jobban, mint anya valaha, és én is jobban szerettem őt.. - Mosolyodom el. - Imádta a szemeimet, büszke volt rám. Esténként, ha vihar volt, hozzá bújtam elsőként, ha beteg voltam, velem maradt, és ápolt.. Azután.. anya meghalt egy autóbalesetben. Apa teljesen magába fordult, pedig nekem pont rá lett volna szükségem.. először csak kiabált velem, azután már meg is vert, végül pedig addig fajult, hogy megerőszakolt. Miért nem jelentettem fel? Mert hittem abban, hogy minden olyan lesz mint régen.. én Csak.. Adni Akartam Neki Egy Kis Időt... Még most is reménykedem néha napján. Baj? - Csórdúlnak ki azok a fránya könnyek, amikből már rohadtul elegem van... ez mutatja, hogy gyenge, és törékeny vagyok. - Csak... Vissza akarom kapni az apukámat. - Zokogom, mint egy kisgyöcök, akitől elvették a kedvenc plüssét, csak itt sokkal többről van szó.. mint egy kitömött állatról.. sokkal komolyabb dologról... nem szeretnék több családtagot elveszíteni!
William csöndben átölel, óvatosan, ujjai hajamba túrnak, majd fülemhez hajol.
- Én itt vagyok. Vigyázok rád, ha kell ápollak... és én is imádom a szemeidet. - Pillant bele az említett érzékszervembe. Mélyen belémlát, érzem, s magam is elveszek mogyoróbarna szemeiben. A szívem nem a fájdalomtól lüktet így.. ez egy kellemesebb érzés, amit bármeddig eltudnék viselni. Gyomrom furcsán görcsbe rándul, tekintetem pedig ajkaira téved. Hát normális vagyok én? Nem mint ha undorodnom kéne a pasiktól, de nem kéne a TANÁROM száját stírölnöm! Bár.. senki nem írt le olyan szabályt ergo törvényt, hogy ha megerőszakolnak akkor már nem is lehetsz szerelmes!
Szerelmes?
Hogy mi van?
Jó ég.. magamtól kezdek kiakadni..
Nem vagyok szerelmes... ügye? Le kéne tesztelnem
Egy sóhajtással hunyom le a szemem, és zárom be a köztünk lévő távolságot. Meglepődésemre semmilyen ellenállás nincs... sőt! Ő kér betolakodást az ajkaim közé, amit meg is adok neki.. Aha.. azt hiszem kurvára szerelmes vagyok a fizika tanáromba.. remek. Egyszerűen remek!
Gyorsan távolodom el tőle, totál elvörösödve, életem első szenvedélyes csókja.. amit én is akartam!
- Ne haragudj. - Pusmogja halkan. Beszarok! Ő is elpirult! Olyanok vagyunk, mint két szűz kislány, muszáj felnevetnem.
- Nincs semmi baj. Én kezdtem. - Nyugtatom meg, hatalmas mosollyal az arcomon.. ami rögtön lehervad. - Beszélni szeretnék apuval.
- Oké. - Bólint, majd az órájára pillant. - A tárgyalás még biztos tart, bár hamarosan a végére érnek. Megvizsgál Samantha és a jól vagy elmegyünk, rendben? - Simít végig az arcomon.
- Ühm. - Bújok a tenyerébe, szinte dorombolok neki, amire halkan felkuncog.
Samantha megvizsgált, bevettem a gyógyszereimet és köteles voltam szívni az asztma pipából, mert míg el voltam ájulva a tűdőm baszakodott, amit éreztem is, mert nehezen vettem a levegőt.
Mielőtt elmentünk volna a tárgyalásra találkozhattam nagyival, és nagyon örültünk egymásnak.. na meg ő is jönni akar. Még Willnél lefürödtem, tiszta ruhákat kapdostam magamra s onnan már csak egy cél volt... a bíróság.
*
Még mielőtt nagyon berohantam volna a tárgyaló terembe, William még előttem bement, szólni, hogy itt vagyok, mint áldozat. Ezután csak Will feje bukkant ki az ajtónál és biccentet egyet, közben eltátogta, hogy ez már a vége.
Mély levegőt vettem és beléptem a terembe.
- Seita Salvatore. - Mondja a bírónő, én pedig bólintok miközben körbenézek.. elakad a lélegzetem... mit keres itt az össze osztály társam? És a tanáraim? Az igazgató és itt van.. mi a fene. Meg még pár ismerős régebbről.. Jesszusom, még Hayden is itt van, akivel már vagy négy éve nem is beszéltem! Ügyvédek hada.. és apa. Nagyi és William előttem ballagnak és leülnek a helyükre, de én nem ülök le sehova. - Christopher Salvatore, magát bűnösnek ítéljük. A fia bántalmazásáért, amiért megszökött, és megölt két rendőrtisztet. - Érzelmek nélkül tekint apára.
Megölt két embert? Apa.. nem ilyennek ismertelek.
- A büntetésen nem kell gondolkodnunk, de szeretném hallani az áldozat szemszögét. - Fordul felém, én pedig apám szemeibe nézek s elmondom ugyan azt, amit még a kórházban Willnek, csak most könnyek nélkül.
- Nem hisszük, hogy Mr. Salvatore már megtudna változni. - Veszi a fakalapácsot a kezébe. - A büntetése.. - Emeli fel a tárgyat. - Halál. - Koppan a fa az asztalalon.
Ahogy ezt a szót kiejti, belémhasít a valóság. Tudom, hogy megérdemli a halált, valahol mélyen én is ezt akarom, hogy élve égjen el.. de ő az apám.
Az őrök éppen rángatják fel a helyéről és igazán meglepődök, mikor meglátom a könnyeit. Lassan közelebb sétálok hozzá, bár az őrök távol akarják tartani tőlem, a bírónő lepisszogja őket.. szerintem nem egy esetet látott már, és megérti az érzéseimet.
- Apa.
- Fiam.. én.. - Suttogja úgy, hogy csak én halljam.
- Tudom. - Bólintok, majd mindent és mindenkit leszarva megölelem, hiszen ma látom utoljára. - Szeretlek apa.
- Én is fiam. - Mosolyodik el szelíden.. ekkor értettem meg.
Apa csak a nyugalmat kereste és sajnos ez rajtam csattant, nem akart itt hagyni azzal, hogy öngyilkos lesz.. nem. Ő azt akarta, hogy a halál büntetésig jusson. Láttam szemeiben azt a tömérdek megbánást, bánatot.. szeretetet. Halálával békére fog lelni, és nem úgy fog meghalni, hogy azt hitte utálom.. mert nem utálom! Az elmúlt évek ellek ellenére.. szeretem és tisztelem őt.
A kis idő, melyet megadtam neki.. hivatalosan és törvényesen is lejárt.
- Köszönjük mindenkinek az együtt működést. Főleg önnek, Mr. Scott. Segített a rendőrségnek, kétszer megmentette a fiút. Nem akar nyomozónak állni? Sikeres lehetne.
- Ah.. Én köszönöm, de inkább maradok tanár. - Nevet fel, majd kikísér a teremből.
Lassan mindenki kiáramlik onnan, osztálytársaim ezerrel sajnálkoznak, amiért ilyenek voltak velem. A tanárok és az igazgató Williammal és nagyival beszélgetnek. Haydennel is leálltam dumálni.. jó vissza kapni egy rég elvesztett barátot.
Eme fáradalmas nap után nagyi, Will és én elmentünk kajálni, majd mama hazament. Kettesben maradtam Williammal.
Most itt ülünk a lakásában, a kanapén, nézve valami elvetemült sorozatot.
- William. Én nem haragszom apára. - Töröm meg a csendet.
- A harag nem is old meg sok mindent... még is, én a haragom segítségével mentettelek meg. Aggódtam érted, a törékeny tested, az érzékeny lelked miatt. Észre se vettem, de mindenről te jutottál az eszembe. Mikor üresen találtam a lakást, és csak egy levelet hagytál, halálosan megijedtem. Milliószor felvetettem magamban a kérdést, hogy miért pont te, miért te szenvedsz.. de ez mást nem számít. Itt biztonságban vagy. - Ölel meg, amit viszonzok.
- Tudod jól, hogy haza kell költöznöm. A nagyi..!
- Vagy ő költözzön ide. Itt több hely van.
- Komolyan mondod? - Csillannak fel a szemeim.
- Aha. - Bólint csábosan mosolyogva.
- Ééés... továbbra is leszel a magántanárom? - Harapom be az alsó ajkam.
- Igen, leszek! - Nevet fel hangosan és jókedvűen.
- Szeretlek. - Suttogom azt a szót, amit már rég kiakartam mondani.
- Én is szeretlek. - Nevetése mosollyá szelidűl, ajkaimra hajol, és szenvedélyes csókcsatába hív.
Kész őrület, nem de? A Tanárommal csókolózom.
Normális?
Kicsit sem.
Érdekel ez engem?
Szarok bele.
Szerelmes vagyok?
Ó, de még mennyire...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése